Büszkék vagyunk arra, hogy termékfejlesztői csapatunk az elmúlt két évben fejezte be a Legrand-csoport (s egyben a magyarországi leányvállalat) történetének legnagyobb fejlesztési projektjét, melynek során kétmilliárd forintot meghaladó technológiai beruházásra került sor – mondta Károlyi László, az idén 25 éve privatizált Legrand Zrt. tulajdonosa.
– Miről szóltak Önöknél az elmúlt 2-3 év fejlesztései, beruházásai?
– A beruházás keretében a már említett kétmilliárd forint gyártóeszköz beruházást jelentett, melynek segítségével a SCHUKO szabványunk szerinti legnagyobb volumenben gyártott szerelvénycsaládot újítottuk meg. Ez azt jelenti, hogy a Legrand által 15 európai célországban értékesített piacvezető termékcsalád teljes megújulása, fejlesztése, gyártóeszköz beruházása Magyarországon történt meg és tavaly óta már a teljes gyártása is itt zajlik, hazánkban.
A gyártás magas fokozatú automatizáltsággal rendelkező gépsorokon valósul meg. Termékeinknek 15 európai országban való piaci bevezetése 2016 végén zárult. Ezek a termékek Európa-szerte terjesztik a „Magyar Termék Nagydíj hírét”, melyre büszkék vagyunk, mint Legrandosok és mint magyarok!
– Mi volt a haszna, értelme a fejlesztéseknek? Miért volt szükséges?

– Ezek a kapcsolók és dugaljak – a mi szóhasználatunkban szerelvények – időnként a trendek miatt megújításra kerülnek, forma és szín tekintetében biztosan. Mi, egy 2002-ben piacra került termékcsalád leváltására készültünk: egyrészt már aktuális volt az új design, másrészt az épületek elektromos infrastruktúrájába is beszivárgott a digitális forradalom.
Az info-kommunikáció meghatározza a mindennapjainkat. Számos olyan új elektromos funkció jelenik meg ezekben a termékekben is, amelyek eddig nem is léteztek. Ilyenek pl.: a falba építhető kihangosító, mellyel a kedvenc zenénket a telefonunkról wi-fi segítségével kihangosíthatjuk, ugyancsak új a falba süllyeszthető telefontöltő, vagy az olyan digitális termosztát, mely mobilról vezérelhető, ill. az összes funkciót igény szerint rendszerre lehet kötni és azokat mobilról vezérelni, fogyasztókat ki-bekapcsolni igény szerint.
– Milyen innovatív termékekkel jelentek meg az elmúlt években a piacon? Ha jól tudom, már az Önök termékei közt is találunk intelligens megoldásokat, illetve a smart home rendszerekbe integrálható termékeket. Milyen termékek ezek pontosan?
– A jövő a tárgyak internete az Internet of Things (röviden IoT), melynek segítségével a tárgyak közötti kapcsolódást megvalósító hálózatot lehet kiépíteni azok könnyebb, összehangolt használata érdekében, az ember szolgálatában.
A Legrand kiemelten fontosnak tartja a tárgyak internetét, erre külön programot is indított „Eliot” néven a különféle termékek összekapcsolásának fejlesztésére és ismeretterjesztési céllal. Példaként említem az intelligens termosztátot, melyet már nem csak hagyományos módon vezérelhetünk, hanem bárhonnan, a mobiltelefonunkról is.
Figyelemre méltó a kismegszakító is, mely áramkimaradás esetén üzenetet küld a telefonunkra. Amennyiben nem rövidzárlat okozta a lekapcsolást, akkor a távolból, telefonunk segítségével újra indíthatjuk a leállt rendszert. Igen hasznos lehet az intelligens D300-as kaputelefon családunk, mely kommunikál a mobiltelefonunkkal és óhaj szerint a kapunyitó automatikájával is. Segítségével távolról is személyesen őrködhetünk otthonunk biztonsága felett.
– Hogyan lehet ezeket az új termékeket egy már meglévő „okos otthonba” beépíteni? Van erre egyáltalán lehetőség?
– Az új intelligens megoldásoknál törekszünk arra, hogy a meglévő rendszerbe illeszthető legyen a termék. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy szoftverfrissítést, de néha a hardver és a szoftver már nem kompatibilis egymással. Ilyenkor mindent cserélni kell, ha lépést akarunk tartani az újdonságokkal. Az új termékcsaládokba az okos otthon megoldások már beépülnek, de nem kell azonnal megvásárolni minden részét, később is bővíthetők, mint egy „lego”.
– Mi az, ami mostanában foglalkoztatja?
– Pár évvel ezelőtt, amikor Szentesen az 50 éves alapítási évfordulót ünnepeltük, kijelentettem: „Célunk, hogy a 100 éves évfordulót is hasonló módon megünnepelhessük!”
Ezt komolyan gondoljuk, ezért mindent megteszünk. A válság évei a múlté. Ami azt követte, az a gazdasági környezet, amiben most élünk, és az, ami előttünk áll, merőben más, mint amit a válság előtt tapasztalhattunk.
A vállalkozásoknak másfajta kihívásokkal kell szembenézniük. Ezek közül a három legmarkánsabb a következő:
1) Első a munkaerő, főképpen a szakképzett munkaerő hiánya. Ez nehezen kivitelezhetővé teszi a gyors kapacitás bővítést és a dinamizmust, melyekre a jelenlegi, állandóan változó gazdasági környezetben elengedhetetlen szükség lenne.
2)A második fontos kihívás a munkavállalói csapatok hatékonyságának növelése. Egyre több az „Y” generációs munkavállaló, akik másképp szocializálódtak, mint az idősebb generáció. Az a vállalat lesz sikeres, amelyik hatékonyan tudja integrálni az új (Y, Z) generációkat a meglévő csapatába. A hosszú távon sikeresen fenntartható vállalat záloga a tradíció és az innováció házasítása, melyet az idősebb és fiatalabb munkavállalói generációk együttműködése valósíthat meg.
3) Harmadik nagy kihívás az új technológiák, különösképpen az IoT, és egyéb info-kommunikációs technológiák hatékony és biztonságos alkalmazása. Ezek az eszközök valóban gyorsítják a vállalati és üzleti folyamatokat, ugyanakkor a rendszerek komplexitásából adódóan egyre nagyobb kockázatot is jelentenek, az esetleges hibás adatfeltöltés, az esetenként hiányos kezelési ismeretek és a sajnos reális veszélyt jelentő külső támadások (hackelések) miatt.
Az a vállalatvezető, aki a fenti 3 kihívásra megtalálja a helyes megoldást, garantáltan sikeres jövőbeni pályán tartja a rábízott vállalkozást!
– Milyen terveik vannak a következő 1-2 évre?
– A jelenleg folyamatban lévő fejlesztéseink két irányban zajlanak. Továbbra is követjük forma és dizájn terén a divat diktálta trendeket (új színek, anyagok és olyan, előzőleg nem létező applikációk létrehozása, mint a fentebb említett falba süllyesztett telefon töltő vagy kihangosító), ugyanakkor az IoT, a dolgok internete által létrehozott kényelmi funkciók bővítésén dolgozunk. Több nagy projektünk zajlik Európa majd’ összes országában forgalmazásra kerülő termékcsaládok és megoldások kidolgozására, erről részletesebb információval jelenleg még nem szolgálhatok.
A Legrand Magyarország egy több, mint harmincezer embert foglalkoztató Csoportnak a tagja, ezáltal abban a szerencsés helyzetben van, hogy széles spektrumú üzletág-rendszer és igen tág piac áll rendelkezésünkre. Üzleti lehetőségeink nemzetközi fejlesztéseket és értékesítést engedélyeznek. Ugyanakkor a belföldi piacon a vállalatcsoport teljes termékpalettájának értékesítése valósulhat meg.
Ennek érdekében állandó figyelemmel kísérjük a magyar gazdaság alakulását és érzékenyen igyekszünk reagálni a mindenkori változásokra, igényekre. Ahol a Legrand-csoportnak vannak megoldásai, ott megjelenünk még akkor is, ha esetleg egyáltalán nem voltunk érdekeltek az adott szegmensben a kérdéses időpontig.
MILYEN ÜZLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRE NYITOTT?
Meggyőződésem, hogy azok az üzleti kapcsolatok az időtállóak, amelyeknél egyrészt figyelembe vesszük a közös érdekeket, másrészt a szóbeli megállapodásnak is megvan a hitelessége, súlya. Természetesen a hagyományos értékesítési kapcsolatokon túl, ahol mi termékeket, illetve szolgáltatásokat értékesítünk, keressük azokat az üzleti kapcsolatokat is, amelyek során stratégiai együttműködést építhetünk ki olyan cégekkel, melyeknek termékei és szolgáltatásai kiegészítik a sajátunkat vagy kötődnek azokhoz.
Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta üzleti összefogás számunkra és az üzleti partnereink számára is igen hasznos lehet. Tehát, leginkább ilyen cégekre vagyunk nyitottak.