Elismerést kapott a „kolbászkirály”. Interjú Dékány Ferenccel és Attilával

0

Hogyan lehet kolbászkészítésből megélni ma Magyarországon? Mi kell egy ilyen élelmiszeripari gyártó cég sikeréhez? A Deka Union Kft. tulajdonosával, Dékány Ferenccel, valamint az ügyvezető igazgatóval, Dékány Attilával beszélgettünk a hagyományok tiszteletéről, fejlődésről, a lehetőségek kihasználásáról.

Mióta foglalkoznak kolbászgyártással, és miért épp ezzel foglalkoznak?

– Dékány Attila: Édesapám, Dékány Ferenc nagykamarási származású, már az ő édesapja is hentes volt. Nála ismerte meg a szakmát. Később tanult több főiskolán is, majd elhelyezkedett a Gyulai Húskombinátnál. Itt kezdte megmászni a ranglétrát, majd termelési- és kereskedelmi igazgatóként ment nyugdíjba 35 év munka után.

A nyugdíjas éveit nem tudta otthon tölteni, ezért elkerült Békéscsabára, a Csabahús Kft-hez. 13 év alatt a semmiből egy lassan másfél milliárd forint összárbevételű céget faragott.

2010-ben, mondhatni véletlenszerűen indult el a Deka Union Kft. azon tevékenysége, amit ma is végzünk. Ez nem más, mint a bérgyártás.

A jó hírnév és az ismertség haszna

Mivel édesapámnak jó híre volt szakmai körökben, így az ismertség hozta a megrendelőt is. Felkeresett bennünket egy multinacionális vállalat azzal, hogy mindenképpen szeretné polcain elhelyezni az édesapám által készített kolbászt.

A gyártáshoz mi adtuk a gyártópartnernek az alapanyagot, a receptúrát, a fűszereket, nekik csak le kellett gyártaniuk a kész terméket.

Az idők során egyre jobban fejlődtünk, jelenleg 7 céggel vagyunk bérgyártási szerződésben.

A gyártás során a termékek a mi felügyeletünk alatt állnak, minden egyes gyártási lépésnél igyekszünk ott lenni, és irányítani a munkát.

Dékány Ferenc: A mesterség csínját-bínját a családomtól tanultam.

Miután nyugdíjba mentem, fél Európát bejártam, hogy szaktanácsot adjak más vállalkozásoknak. Tavaly vettem át a 15. Magyar Termék Nagydíjamat, valamint tavaly megkaptam az Életmű Díjat is. Összességében pedig az idei a 10. Magyar Termék Nagydíja a Deka Union Kft. termékeinek.

A Csabahúsnál töltött idő alatt nemcsak országszerte, de Európa-szerte megismerték a nevem, sőt talán még világszerte is. Ekkor neveztek ki „Kolbászkirállyá”. Kolbászból készült koronával meg is koronáztak. Emellett pedig az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend alapító és indító tagja voltam. Itt kaptam meg az Ezüst Keresztet, ugyancsak a Gyulai és Csabai kolbász elterjesztéséért, újraindításáért, és továbbfejlesztéséért.

Húsipari berkekben a Dékány név egyenlő a minőséggel.

Milyen a jó kolbász?

Dékány Ferenc: Én azt mondom, hogy jó és rossz kolbász nincs, csak rossz kolbászevő van.

A minőségi kolbász magyar alapanyagból, friss és egyenletesen jó minőségű húsból, finom fűszerekkel készül.

Nem én fogom eldönteni, hogy jó-e a termékem, hanem a vásárlók fognak dönteni. Azok a vásárlók döntik ezt el, akik folyamatosan a mi termékeinket veszik meg, és évről évre többet vásárolnak belőlük.

Hagyományok

– Fontos szerepe van Önöknél a tradícióknak, a hagyományoknak. Szoktak-e azért új ízeket kipróbálni?

Dékány Ferenc: Mindig fejlesztünk. Számos termékfejlesztést hajtottam már végre. Jelen pillanatban is 29 féle termékünk van. Ebből az egyik a „Címeres” májas, ami most elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. Minden évben ki kell jönnünk egy új termékkel a piacra, mindig valami újdonsággal kell meglepni a fogyasztót, hogy megtartsuk őket. Nem lehet mindig ugyanolyan íz-világú terméket gyártani, mert azt megunja a vásárló. De fejleszteni, javítani mindig lehet a már bevált recepten.

Ami a technológiát illet, tradicionális termékeket gyártunk, de a lehető legkorszerűbb és legfejlettebb technológiával. Több, mint 20 féle kolbászunk van, és mellettük egy fajta májast gyártunk.

A családi vállalkozás kihívásai

– Attila, Ön mindig is szerette volna az édesapja nyomdokait követni?

Dékány Ferenc: mikor a korábban már említett véletlen folytán elindult a bérgyártás, Attilával megbeszéltük, hogy közösen visszük a vállalkozást. Elmondtam neki, hogy ez teljes embert igénylő feladat, de ebből, ha becsületesen csinálja, tisztességesen meg lehet élni.

Dékány Attila: Én egy három diplomás gazdasági informatikus – közgazdász – közbeszerzési referens vagyok, tehát egyáltalán nem élelmiszeripari végzettségű. Dolgoztam korábban több multinál is, mint például az Audinál, majd mikor édesapám már tanácsadóként tevékenykedett, megkért, hogy segítsek neki.

Valahogy így kezdődött a közös munkánk. Ő folyamatosan tanított engem, egyre többet tanultam én is. Az ország egyik legjobb szakemberétől tanulok, és fejlődöm most is.

Kiegészítjük egymást édesapámmal: én viszem a pénzügyi, gazdasági, logisztikai részeket, édesapám pedig a szakmai részt képviseli.

– Voltak-e kihívásaik, nehézségeik, amikkel szembe kellett nézniük, mint családi vállalkozásnak? Gondot okoz-e Önöknek az utódlás kérdése?

Dékány Attila: Az első megrendelésünk még ma is nagyon emlékszem, az egy 14 rekeszes megrendelés volt. Azóta már kamion-számra mennek ki a megrendelések a gyárakból. Évről évre sikerült a forgalmunkat duplázni, sőt, volt, hogy meg is tripláztuk azt. Úgy néz ki, hogy idén is tudunk növekedni, és ezt a hullámot tudjuk is tartani.

De nem mondom, hogy mindig minden zökkenésmentesen ment. Nagyon sok problémánk volt, olyan is volt, hogy már nem láttuk a kiutat, de mindig meg tudtuk oldani a gondokat.

Elég nagy problémát okoz számunkra például az, hogy nagymértékű a konkurencia-lopás termékek, piac tekintetében. Ez a zárt, magyar piacra jellemző. Nyugati piacokra pedig nagyon nehéz bejutni magyar termékkel.

Természetesen nekünk is vannak Uniós piacaink, de nem volt egyszerű ezt megszerezni. Továbbra is szeretnénk Nyugat-Európa irányába nyitni. A jövő évi forgalmunkban már ez meg is látszik, már most vannak ilyen szerződéseink.

Az elsődleges utódlás éppen most folyik. Édesapámtól szeretném átvenni a cégvezetést, és egyszer helytállni kettőnk helyett is.

A követő generációk helyzete még nagyon labilis. Bátyámnak van két gyermeke, akik nem az élelmiszeripar irányába mentek el, de természetesen még előttük a lehetőség.

Ha pedig engem nézünk, éppen két napja született meg a kisfiam. Bízom benne, hogy édesapám után ő lesz az új „Kolbászkirály”.

– Mi kell ahhoz, Ön szerint, hogy az utódlás zökkenőmentesen menjen?

Dékány Attila: Először is a tisztelet az ősök iránt. Ez elengedhetetlen.

A másik fontos szempont pedig a feltétel nélküli bizalom és a mély kapcsolat egymás iránt. Van, hogy el kell jutni arra a szintre, hogy szavak nélkül is tudják, mi a célja a másiknak. Ehhez hihetetlen mértékű összetartás szükséges. Tehát, nem egyszerű az utódlás manapság.

Fejlesztések, tervek

– Milyen területen szeretnének változtatni, fejleszteni a jövőben? Mik a terveik?

Dékány Attila: A termékeinket azok, akik megkóstolják, meg is szeretik. Látszik, hogy egyre többen vásárolják a termékeinket, aminek nagyon örülünk.

Elsősorban azt szeretnénk, hogy a hagyományos ízeket visszahozzuk a korszerű, modern technológiával előállítva. Például elővettünk olyan receptúrákat is nemrég, ami az 1930-as évekből valók. Nem kimondottan saját receptről van szó, de édesapám kisnoteszéből kerültek elő, az ő leírásai alapján.

De említhetném a Debreceni páros kolbászunkat is, aminek a receptje még az azóta már bezárt debreceni húsüzemből származik. Az volt a fontos, hogy az igazi, hagyományos, roppanós Debrecenit hozzuk vissza.

Azt szeretnénk, ha a vevő visszarepülne az időben, amikor a mi termékeinket fogyasztja. Azt látjuk, hogy erre van igény.

– Van konkrét elképzelésük, hogy mit fejlesztenének a következő időkben?

Dékány Attila: Nagy vágyunk egy saját üzem létrehozása, hogy ne kelljen bérgyártással foglalkoznunk.

A hobbi a főzés

– Mit csinál szívesen szabadidejében?

Dékány Ferenc: Főzni szeretek a szabadidőmben. Mivel annak idején a szüleim a hentesüzletben voltak, megtanított édesanyám főzni. Mikor megnősültem, én a főzést vállaltam, nem az egyéb házimunkákat. Jó együtt látni a hétvégéken a családot a fehér asztalnál. Számomra az az elismerés, hogy ők jóízűen eszik a főztömet.

Nagyon szeretek bográcsozni, bármilyen pörköltről legyen is szó.

Dékány Attila: Számomra az első a család, most pedig már a saját gyermekem is.

Emellett nagyon szeretek kirándulni, nyaralni, kipróbálni más helyeket. Ha megtehetem, és szerencsére sokszor megtehetem, hogy nem egy hétre, hanem hosszabb időre, akár egy hónapra is elmegyek külföldre, és élem egy kicsit az ottani emberek életét. Persze úgy, hogy onnan irányítom a céget. Számomra ez egy nagyon nagy kincs.

Üzleti kapcsolat = korrektség

– Mit jelent az Önök számára az üzleti kapcsolat?

Dékány Attila: Mindenhol a legkorrektebben próbálunk eljárni, és olyan partnerekkel alakítottunk ki kapcsolatokat, akikkel azóta is nagyon jóban vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy csak üzleti viszonyban, hanem partnerünkkel a magánéletben is jó viszonyt ápolunk, sűrűn találkozunk.

Mi olyan üzleti kapcsolatokat igyekeztünk kialakítani, amelyek kicsit szorosabb szálú, mint a mai világban megszokott. A személyes kapcsolataink erősek, és büszkék vagyunk arra, hogy a partnereink szeretnek és tisztelnek.


Milyen üzleti kapcsolatokra nyitottak most?

Dékány Attila: Most az informatikai rendszerünket szeretnénk fejleszteni, és tárgyalunk olyan rendszerekről, amiket a jelenlegi működésünkre rá lehet szabni. Nyomdát keresünk, amely az új design-os fóliánk nyomtatásában tudna segíteni.

Előző cikkFagylaltporok gyártója 30 éve
Következő cikkElismerést kapott a „kolbászkirály”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here