Az Együttműködő Vállalkozók egy korábbi Találkozóján beszélgettünk Sigray Máriával, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetőjével sikereikről, fejlesztéseikről és beszállítói kapcsolataikról.
Mivel foglalkoznak pontosan és milyen cégfilozófiát követnek?
A Rondo több mint 20 éve van a magyar piacon. Hullámkarton csomagolóanyagot gyártunk papírból, ami egy nagyon környezetbarát termék, 100%-ban újrahasznosított.
Ügyfeleink elsősorban a Magyarországon tevékenykedő termelő cégek, de főbb beszállítója vagyunk például az IKEA összes európai áruházának, illetve nagyon sok szolgáltató is vásárol újabban tőlünk. Elég széles a felhasználási terület, körülbelül 450 vevővel állunk kapcsolatban.
A kulcs: a vevőorientáltság
1994-ben a nulláról indultunk, az embereket egyesével vettük föl, és mindenkit sikerült abba a Rondo kultúrába beintegrálni, amit mi nagyon komolyan elfogadtunk az osztrákoktól – természetesen a magyar viszonyok között. Nevezetesen azt, hogy kitartó munka szükséges, abszolút vevőorientáltság, mindegy, hogy hol dolgozik az illető: a gép mellett, vagy bármilyen más területen.
Így nem csak a sales-esek, hanem az egész cég vevőorientált. E nélkül nem megy. Ha nem látom a kollégáimban, hogy ezért a cégért dolgoznak, akkor az, hogy jól keresnek, jó a munkahely, kedvesek a kollégák – az mind mellékes.
Mindenki a vevőkből él, és ezt mindenkinek tudnia kell Magyarországon, aki dolgozik, és dolgozni akar.
– Mondhatjuk, hogy ez a siker titka Önöknél?
– Ez az egyik oka, de ez ma már elengedhetetlen. A másik dolog, hogy lapos szervezet vagyunk, és mindenki otthon érzi magát. Említettem, hogy a kezdetektől, alapítás óta vezetem a céget, de rajtam kívül nagyon sok kolléga van (szerintem az emberek 20%-a), aki legalább 15-20 éve a cégnél van.
Ez egy fantasztikus erő, mert az emberek ismerik a céget, és ismerik a munkát. Ez garancia arra, hogy jó minőséggel, jó szervizzel, versenyképesen vagyunk a piacon. Az, hogy munkatársaink Budapesten ennyi ideig vannak egy cégnél, az azt jelenti, hogy anyagilag is megtalálják számításaikat.
Folyamatosan fejlesztünk
– Milyen terveik vannak a közeljövőben?
– Folyamatosan fejlesztünk, minden évben csinálunk egy párszáz milliós beruházást, amit örömmel mondhatok, hogy saját forrásból teszünk, hitel- és pályázati pénz nélkül.
Most legutóbb bővítettük a hullámprofilunkat, új terméket adunk el. Az E-, B-, és C hullám mellett most a D hullámmal is kibővítettük a portfóliónkat. Ez a mai kor követelményei szerint egy olyan vastagság, amivel a raktározási és fuvarozási költséget és az egész logisztikai költséget csökkenteni lehet.
Ma már a logisztikának óriási jelentősége van, a késztermék árából a logisztikai hányad egyre nagyobb. Ezért úgy gondoltuk, hogy megtesszük ezt a lépést. Ez körülbelül 400 millió forintos beruházás volt. Tervezünk továbbiakat is, az elsők- akarunk maradni.
Azért, mert osztrák a cég, mi nem építünk falakat, mert Magyarország papíriparban nem egy erős ország, bár van Dunaújvárosban egy nagyon korszerű papírgyár. A papírjaink nagy részét külföldről vásároljuk, de természetesen a magyar kínálatot is maximálisan kihasználjuk.
– Milyen együttműködésekre, beszállítói kapcsolatokra nyitottak?
– Örömmel jövök mindig ilyen találkozókra, mert egyrészt fejlődik az ipar, másrészt belátni más cégek világába, észrevenni, hogy egyéb beszállítók is vannak, mindig előny. Nagyon fontos, hogy az ember ne üljön le egy helyre, figyelje a változásokat, és arra vevő is legyen.
– Milyen feltételeknek kell megfelelnie a beszállítóiknak?
– Nekünk nagyon fontos, hogy milyen beszállítókkal dolgozunk. Természetesen ez mindenkinek nagyon fontos, de nekünk van egy etikai, üzleti díjunk, ami feltételez egy etikus magatartást, amit mi betartunk.
Konkrétan, mi megnézünk minden beszállító partnert, hogy az üzletben a kockázati tényező milyen, hogy stabil cég legyen. Ha ez a stabilitás meg van, és a termék megfelelő, jók a kondíciók, akkor mi abszolút nyitottak vagyunk.
A magyar cégvezetés sok esetben önálló döntéseket hoz, nekünk az a célunk, hogy a cég eredményesen működjön, legyen szó hazai beszállítókkal anyagváltásról, technológiai váltásról, bármiről. Minden lehetőséget meg is ragadunk azért, hogy nyereségesebben tudjunk működni, és hatékonyabban termelni.