Új iparágak felé nyit a Tolna megyei gépgyártó

0

Manapság minden iparágban folyamatosak a technológiai újdonságok, változások, nincs ez másképp a gépiparban sem. Jól tudja ezt Husek Miklós is, a GMV Kft. ügyvezetője, aki szerint lehetetlen életben maradni az iparágban, ha nem haladnak a korral. Fejlesztéseikről, új iparágak felé való nyitásról, valamint az ipar nehézségeiről is beszélgettünk a cég vezetőjével.

Mivel foglalkozik a GMV Kft., milyen megoldásokkal rendelkeznek?

A GMV Kft. 1990-ben alakult, gépgyártással foglakozunk, pontosabban egyedi és kissorozatú gépek gyártására szakosodtunk. A kezdetekkor kizárólag ezzel foglalkoztunk, és – ugyan némiképp bővült szolgáltatási körünk, de – manapság is ez a fő tevékenységünk.

Korábban alkalmazottként dolgoztam magam is, azonban jelentős szakmai tudással a hátam mögött vállalkozásba kezdtem, és azóta is szakmai tudásunk a cég legnagyobb értéke, ez az, amit értékesítünk. A gépgyártás egy széles spektrumot fed le, de két fontos területen mozgunk. Az egyik terület a gépvázak gyártása, ezt lakatosrészlegünk végzi, lángvágással, élhajlítással, hegesztéssel, valamint az elkészült vázat szemcseszórással, festéssel tudjuk felületkezelni. Ezen kívül foglalkozunk forgácsolástechnikával is, egy külön CNC üzemben végezzük e tevékenységet, több CNC maró- és esztergagépen. Tehát a gép vázát lakatosüzemünkben készítjük, a felületkezelést követően pedig a magunk által készített pontos, precíziós alkatrészeket beépítjük.

Kik a partnereik, megrendelőik?

Partnereink, megrendeléseink körülbelül 95%-a EU-s tagállamokból érkeznek. Olyan kis- és középvállalkozásokkal állunk kapcsolatban, akik megtartották maguknak a fejlesztési-, tervezési folyamatokat, a marketing-, kereskedelmi- és szervízhálózatokat, de gyártást nem végeznek, azt kiszervezték. Tehát e cégek által kifejlesztett gépeket az ő terveik alapján mi gyártjuk le alvállalkozóként.

Példaképpen megemlítenék egy skót partnert, akivel már 20 éve kiváló a kapcsolatunk. Nemesfémből készült huzalokat gyártanak, egy hosszú gépsor segítségével készítik termékeiket, ennek a sornak több részegységét mi gyártjuk számukra. Szintén jó példa a hosszú távú kapcsolatokra egy olasz cég, mellyel 20 éve dolgozunk együtt. Könyvkötő gépeket gyártunk számukra. Rajtuk kívül nagyon jó kapcsolatot ápolunk holland, illetve német vállalkozásokkal is. Előfordul, hogy csak alkatrészeket gyártunk egy cég számára, de a munkánk 80-90%-a komplett gépek, részegységek gyártásából tevődik össze.

Belföldi partnerek irányába is terveznek nyitni?

Igen, terveink közt szerepel a hazai piac felé történő nyitás. A korábbi évek során meglévő partnereink – 6-8 külföldi vállalkozásról van szó -, folyamatosan elláttak bennünket munkával, egyáltalán nem volt szükségünk új partnerekre. Ez volt az oka annak is, hogy sem marketinggel, sem komolyabb kereskedelmi tevékenységgel nem foglalkoztunk. Azonban változnak a partnereink körülményei is, pontosabban az általuk forgalmazott termékek életgörbéi. Ennek következménye, hogy a beérkező megrendelés állományunk némiképp lecsökkent, ezért szeretnénk belföldi vállalkozások irányába nyitni. Belföldi partnereink eddig is voltak – egyikük a Paksi Atomerőmű -, velük mindenképpen szeretnénk elmélyíteni a kapcsolatot.

Ezen felül pedig nemrég kialakítottunk egy korszerű forgácsoló üzemet, melynek kapacitását szeretnénk lekötni. Szerencsére viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen az átadást követően azonnal megkezdhettük a munkát, már vannak bérmunkáink.

Hogyan kerültek kapcsolatba a külföldi megrendelőkkel?

Mint már említettem, sem marketing, sem kereskedelmi tevékenységet nem folytatunk. Azonban a kezdetek óta részt veszünk nemzetközi szakmai kiállításokon, vásárokon, elsősorban kiállítóként. Elmondhatom, hogy sikeres kiállítások voltak ezek, hiszen partnereinkkel ezeken a kiállításokon kerültünk kapcsolatba. Az utóbbi időben azonban úgy látom, hogy ez a fajta kapcsolatszerzési módszer mintha veszítene hatékonyságából, ezért kezdtünk koncentrálni a belföldi piacra.

Európai Uniós támogatás segítségével kapacitásbővítő fejlesztést valósítottak meg. Pontosan mire vonatkozott a fejlesztés?

A mi iparágunk rendkívül gyorsan változik, folyamatos a technológiai fejlődés. Annak érdekében, hogy tartani tudjuk a lépést, fennállásunk óta folyamatosan forgatjuk vissza az elért hasznot, és igyekszünk korszerű berendezéseket beszerezni. Azonban a fejlesztéseink során nekünk is szükségünk van támogatásra, ezért már több EU-s pályázaton is indultunk, illetve most is van elbírálás alatt álló pályázatunk.

Ahogy a korábbiakkal, a szóban forgó pályázatunkkal is az volt a célunk, hogy régi, kiöregedett gépeket tudjunk lecserélni modern berendezésekre. Legutóbb egy CNC megmunkáló gépet szereztünk be, továbbá a lakatosüzem fejlesztésének céljából vésőgépet, hagyományos marógépet, hengerítőgépet, stb. vásároltunk. Mindemellett az irodai feladatok ellátását megsegítő, nagy teljesítményű nyomtató-fénymásoló berendezést is vásároltunk, valamint infrastrukturális fejlesztést is megvalósítottunk, méghozzá tetőszigetelést hajtottunk végre a lakatosüzemben.

Néhány éve a számítástechnikai hálózatunkat építettük ki teljes körűen, illetve termelésirányítási rendszert vezettünk be, tervező programokat vásároltunk. Ezt szeretnénk tovább fejleszteni, az elbírálás alatt álló pályázatunk a legkorszerűbb CAD/CAM rendszer beszerezésére vonatkozik. Ezzel a rendszerrel ugyancsak a gyártást tudjuk majd korszerűsíteni, hatékonyabbá, pontosabbá tenni.

Ezek a fejlesztések a meglévő partnereik igényeit szolgálják ki, vagy inkább a lehetséges új megrendelések kapcsán felmerülő igényekre készülnek fel?

Mindkettőre vonatkoznak a fejlesztések. Rendkívül nagy a verseny a forgácsolás piacán, mindenki igyekszik fejleszteni az eszközparkját, hiszen egy korszerű géppel akár negyed annyi idő alatt el lehet végezni ugyanazt a munkát, mint egy pár évvel idősebb berendezéssel. Ezen kívül az új gépekkel pontosabbak, hatékonyabbak tudunk lenni, és minőségibb munkát tudunk végezni, ezáltal pedig a partnereink is elégedettek maradnak. Természetesen a termelési kapacitás bővítése is fontos, ugyanis kiemelten fontos számunkra, hogy a belföldi építőipar irányába is nyithassunk. Ennek egyik fő oka, hogy hamarosan megkezdődik Paks II. építése, ezért eltökélt szándékunk, hogy mind technológiában, mind gépek tekintetében megszerezzünk mindent, amire a munkák elnyeréséhez szükségünk lesz. A szükséges tanúsítványok beszerzését is elvégeztük ennek érdekében tavaly év végén. ISO9001-es tanúsítvánnyal már jó ideje rendelkeztünk, de erőművi, építőipari és hegesztői feladatok ellátásához speciális minősítésekre is szükségünk volt.

Ezeken kívül terveznek további fejlesztéseket is a jövőben?

Igen, komoly elképzeléseink vannak. Az egyik, ahogy említettem, a Paks II. építése során felmerülő munkák elvállalásához szükséges fejlesztések, de tervezzük forgácsoló gépparkunk bővítését is. A jelenlegi eszközállomány viszonylag kisméretű – 1m és annál kisebb – alkatrészek gyártására alkalmas. Azonban egyre többen keresnek meg bennünket azzal, hogy nagyobb méretű, forgácsolt alkatrészekre is szükségük lenne. Mivel jelenleg 3-4 m-es alkatrészeket még nem tudunk gyártani, szükséges ebbe az irányba is fejlesztenünk, hiszen akkor újabb megrendeléseket vállalhatunk el.

A lakatosipari és forgácsolás technikai fejlesztéseink mellett pedig a már említett CAD/CAM programok beszerzését is szeretnénk minél hamarabb megvalósítani, lehetőség szerint még idén.

Ön szerint fejlődésük számára mi szabhatja a legnagyobb gátat?

Véleményem szerint több gátló tényezővel is szembesülhetünk. Talán a leggyengébb pontunk – mint számos magyar vállalkozásnak – a tőke hiánya lehet. Hiába vannak pályázati lehetőségek a fejlesztésekhez, minden esetben szükség van önrészre is, általában 50%-ban. Azok a berendezések, melyek megfelelőképp kiszolgálnának bennünket, sajnos nagy mértékű befektetést igényelnek, hiszen több száz millió forintos eszközökről van szó. A mi esetünkben másik gyengepont lehet a kereskedelem és a marketing nem megfelelő mértékű alkalmazása. Ennek oka, hogy alapvetően a tudásunkat értékesítjük, melyet természetesen meg is fizetnek a megrendelőink, de extra profitra nem teszünk szert, ennek hiányában pedig fejlődési ütemünk is lassabb.

Ezen felül a szakemberhiánnyal mi magunk is küzdünk. Ezt úgy igyekszünk megoldani, hogy az üzemben CNC forgácsolókat képzünk. Jelenleg folyamatban lévő tárgyalások is zajlanak szakképző iskolákkal, hogy a lakatos és hegesztő képzésekbe is be tudjunk kapcsolódni. Ezzel a saját munkatársaink utánpótlását szeretnénk elsősorban megoldani.

A forgácsolási divíziónk amiatt működik nagyszerűen, mert minden évben 6-10 tanuló tölti nálunk szakmai gyakorlatát, akik közül kiválaszthatjuk a legszorgalmasabb és legügyesebb végzősöket, és állást kínálunk számukra. Törzsgárdánk szinte kivétel nélkül azokból a tanulókból alakult ki, akiket mi magunk képeztünk ki a cégnél. Sajnos azonban nekünk is szembesülnünk kell a nyugat elszívó erejével, hiszen sokan, miután kitanulták a szakma fortélyait, eltöltöttek néhány évet nálunk, elindulnak szerencsét próbálni Németországba, Angliába, Finnországba. Ez az oka annak, hogy folyamatosan képezzük a tanulókat.


Milyen üzleti kapcsolatokra, együttműködésekre, stratégiai partnerségekre, beszállítókra nyitottak?

Olyan partnereket keresünk, akikkel hosszú távon tudunk együttműködni, nem egy-egy alkalomra keresnek vállalkozót. Akikkel mindenképpen együtt tudnánk működni e tekintetben, például gépgyártó cégek, akár alkatrészre, akár forgácsolásra van szükségük.

www.gmvkft.hu/

Előző cikkA válság alatt váltunk a legnagyobb magyar felvonó gyártóvá
Következő cikkKomoly piaci igény van önjáró csévélőgépek gyártására

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here