Szervezetfejlesztési kihívások és lean esettanulmányok

0

„Szervezetfejlesztési kihívások 2017” – ezt a címet viselte az október 19-én megrendezésre kerülő AdrenaLean Konferencia, ahol több mint 130 fő tisztelte meg részvételével a főszervezőket. Egyaránt érkeztek műszaki szakemberek, lean-esek, vezetők és HR-esek is, hiszen a téma ezúttal elég széles spektrumot ölelt át.

Elsőként Egeressy Viktor, a Simon EV. HR vezetője lépett színpadra, aki a szabványosításról, mint egy – a kreativitást elősegítő – fontos módszerről beszélt. Előadásában rengeteg példát hozott mind termelési, mind pedig HR-es oldalról. Élesen szembeállította a nem szabványos és szabványos folyamatokat, a keleti és nyugati gondolkodási sémákat, kitérve a szembetűnő különbségekre. Saját napi, HR-es teendőkkel kapcsolatos lean office megoldásokat, példákat is láthattunk, melyek ismét megerősítették a hallgatókat abban, hogy a lean már régen nem csak a lean-eseké.

Második előadóként Markócs Ágnes, a Nestlé Hungaria Kft. HR vezetője lépett a pulpitusra, aki a coaching módszertanát helyezte el egészen inspiráló módon gyártói, TPM környezetbe. A Nestlé számára stratégiai fontossággal bír, hogy minél több embert (műszakvezetőket is) kiképezzenek a coaching alapvető elveire, módszereire, mellyel a szervezet többi tagja számára nyújthatnak kellő támogatást. Az előadásban megismerhettük a TPM szervezet felépítését is, kitérve részletesen az egyes pillérekre és a belső oktatási rendszerekre, fejlesztésekre.

Harmadik előadóként Mérő László az ELTE Pszichológiai Intézetének tanára, író és publicista lépett a mikrofonhoz. Ahogy azt az előadótól már megszokhattuk, most is remek hangulatot teremtett a hallgatóság körében és mindenkit új gondolatokkal inspirált. Előadásában arról beszélt, hogy a versengés és kooperáció nem is annyira állnak egymással szemben, majdhogynem inkább támogatják egymást. Kiváló, életszerű, sok humorral átszőtt példát hallgattunk tőle arra, hogy miért is hasznos az, ha az életben vannak versenytársaink és hogyan lehet velük „egészségesen” együttműködni.

Rövid kávészünet után a negyedik előadó Tóth Tibor, a Thermofisher Scientific Kft. lean vezetője vette át a szót, aki a kommunikációról, mint szűk keresztmetszet beszélt. Az előző előadóhoz hasonlóan Tibor is sok humoros és egyszerű példát hozott a való életből, a szervezetben megtapasztalt élményeiből. Részletes útmutatást kaptunk arra vonatkozóan, hogyan és mit ne mondjunk az embereinknek, ha lean bevezetésre adjuk a fejünket, és mik azok a dolgok, amit mindig, mindenképpen kommunikálnunk kell a dolgozók felé. Szó esett a tipikus dolgozói ellenállásokról is, ami már-már standardként minden esetben megjelenik egy új rendszer bevezetésével. Számára a cég egy igazi aranybánya, ahol igaz mélyen van az arany, de folyamatosan azon dolgozik, hogy ezt felszínre hozza. Zárszóként ezzel a mondattal kívánt minden résztvevőnek sok sikert a lean utazáshoz.

A délelőtt utolsó előadója Bazan Norbert, a Leoni Kft. kaizen vezetője, aki mélyrehatóan bemutatta a cég kaizen szervezetét és a náluk uralkodó lean gondolkodás alapjait. Kulcsfontosságú számukra, hogy a termelésben is megtalálják, és folyamatosan tovább képezzék a lehető legjobb embereket, akik képesek aztán a tudás további átadására, a kaizen akciók lebonyolítására és az újítások bevezetésére. Ők azok az emberek, akikben van valódi tenni akarás, példát mutatnak, és hallgatnak is rájuk a többiek. Egy kompetencia-motivációs modellben láthattuk az irányítás és delegálás közti átmeneteket, mint alapvető vezetői stílusokat, valamint megismerkedtünk a szalutogenezis – mint egészséges vállalatvezetés fogalmával is.

Az egy órás ebédszünetet követően Veres Gábor, a SAPA Profiles Kft. gyárigazgatója avatott be minket a céget sikerre vivő lean-es fejlesztéseibe és stratégiákba. A vállalat fizikai adottságaiból adódóan az egyes üzemegységek közt a szokásosnál nagyobb távolságokat kell leküzdeni. A kis önálló csoportok létrehozása, a problémák megoldásának metodikája és nem utolsó sorban a munkatársak felhatalmazása mind nagyban támogatta a vállalatot abban, hogy a stratégiai céljaikat elérjék és a Vevők számára elsőrangú, kiváló minőségű termékeket tudjanak szállítani, időre. A Sapa Components folyamatos fejlesztési rendszere, amivel 2016-ban elnyerte a Sapa cégcsoport „Termelési kiválóság” díját is.

Marai Zoltán, az Adient Kft. gyárigazgatója követte őt a színpadon, aki a lean-nel kapcsolatos saját élményét és meglátásait is beleszőtte előadásába, ezzel igazi egyediséget varázsolva prezentációjának. A lean számára sokkal inkább egy szemlélet, egy hozzáállás, egy életmód, mint sem pusztán eszközök gyűjteménye, és mint olyan, hosszú távú, rendszeres gyakorlást igényel, ha jól szeretnénk művelni. Amikor egy szervezet lean átalakuláson megy keresztül, három negatív szervezeti ok is beárnyékolhatja a sikert, amire érdemes odafigyelni, ezek pedig a rossz célok, az irreális elvárások és a hiteltelenség, tudhattuk meg az előadásból.

Seregi Miklós következett, az Opel Szentgotthárd Kft. területi vezetője, aki előadásának a „TPM álarcok nélkül” címet adta. Nem véletlen, hiszen kőkemény igazságokról beszélt őszintén. Tisztázta a termelékenység fogalmát, honnan is indulnak manapság a vállalatok, amikor fejlesztésre adják a fejüket és mi minden szükségeltetik a sikerhez. Nem elég a megfelelő tőke, a hatékony folyamatok és képzett dolgozók megléte, a megfelelő vezetői attitűd ugyanolyan kulcstényező a vállaltok sikerében. Egy jó vezető sokat foglalkozik az emberekkel, példát és irányt mutat, képes megfelelően delegálni és fejleszteni is az embereket. Az előadásban megismerhettük az Opel TPM rendszerét is, ami nem merül ki pusztán a karbantartásban, hiszen ők is, mint sok más vállalat, egy menedzsment- és vállalatirányítási rendszerként alkalmazzák azt.

A záró előadást Tömpe Lászlótól, a LeanCenter alapítójától és a rendezvény házigazdájától hallhattuk. A „Lean újraélesztés” cím nem volt a véletlen műve, hisz megtudtuk, hogy egyre több vállalat küzd a problémával, hogy egy régen jól működő rendszert szeretne újraéleszteni, de nem igazán tudják, hogyan érdemes nekifogni. Ehhez kaphattak, többek közt fogódzkodót a résztvevők. Elsőként definiálta az ideális lean szervezet ismérveit, majd a résztvevők kaptak egy 30 pontos gyors auditlistát, melynek segítségével el tudták helyezni önmagukat a „lean érettségi” skálán. Arról is szó esett, hogy mitől borul a rendszer, azaz hol és mitől veszti el dinamikáját, hitelességét a lean és ennek milyen súlyos következményei lehetnek. Végül pedig a kivezető utakról beszélt, hogyan hívható újra életre egy korábban hitelesen működő rendszer.

Az előadásokat követően most sem maradtak el a díjak és nyeremények.

A legjobb előadó díját idén Egeressy Viktor, a Simon EV. HR vezetője vihette haza magával, akinek a vándordíjat a tavalyi év nyertesei a GE-től adták át.

Az egyéni résztvevők közt könyvnyereményeket sorsoltunk ki, a jelenlevő cégek közt pedig képzési kedvezmények és éves VIP tagság kerültek átadásra. Nyertes cégek: a Sanofi, a Pénzjegynyomda, a Rath Hungária és a Honeywell.

Ezúton gratulálunk a nyerteseknek!

A résztvevőknek, az előadóknak pedig köszönjük, hogy megtiszteltek minket részvételükkel, és bízunk benne, hogy sok hasznos gondolattal gazdagodtak a Konferencia során!

A KONFERENCIA PUBLIKUS ELŐADÁSANYAGAI REGISZTRÁLT VIP TAGJAINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐK ALEAN CENTER WEBOLDALÁN:
http://leancenter.hu/index.php

Előző cikkA fenntarthatóság záloga: a tradíció és az innováció házasítása
Következő cikkSzékely nemzeti süteményből brand

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here