A Realtherm Kft. műanyag nyílászárók gyártásával foglalkozik 2003 óta. Jelentősen emelkedett az árbevételük az elmúlt évekhez képest. A gyártócsarnokukat több mint duplájára növelték a tavalyi évben, a kapacitásuk bővítése érdekében. Erről a nagymértékű fejlődésről, kihívásokról, és a műanyag nyílászárókban rejlő lehetőségekről kérdeztük a cég vezetőjét, Márton Sándort.
– Mióta tart a jelenlegi, nagy léptékű fejlődésük?
– A kezdeti években még csak tanultuk a szakmát, a piaci résztvevőket, viszonyokat igyekeztünk megismerni, 2009-től kezdve azonban már folyamatosak a beruházásaink, ezek pedig százmillió forintos nagyságrendben valósulnak meg.
– Ezek szerint jelenleg dübörög az építőipar?
– Ezt így nem mondanám. Ciklikus az építőipar tevékenysége. Úgy vélem, hogy most éppen egy felívelő szakaszban van az ipar.
Szerencsére azt mondhatom, hogy függetlenül az építőipar ciklikusságaitól, mi még a válság ideje alatt is folyamatos árbevétel növekedést tudtunk elérni.
– Ön minek tulajdonítja azt, hogy abban a nehéz helyzetben is növekedni tudott a vállalat?

Alapvetően két tényezőnek tudható be a növekedésünk.
Egyrészt úgy vélem, hogy tulajdonosi szinten – a testvéremmel ketten vezetjük a céget – nagyon jó az összhang, jól tudjuk tervezni a jövőnket. Mindketten jelen vagyunk a piacon, a beszállító, alvállalkozó partnereink tartják velünk is a kapcsolatot, ismernek bennünket. Mi ketten találkozunk, tárgyalunk a partnereinkkel személyesen.
A siker másik tényezője pedig szintén a személyes kapcsolatokból fakad. Aktívan alkalmazkodunk a vásárlói igényekhez, tehát rendkívül vevőközpontú üzletpolitikát folytatunk.
Jelenleg a lakossági beruházások is szárnyalnak. Az elmúlt 1-1,5 évben kezdődött ez a tendencia, és valószínűsítjük, hogy a következő 2-3 évben továbbra is kitart.
Azonban semmit sem érnénk el az építőipar szárnyalásával, ha nem lenne ügyfélközpontú a cégvezetés, és nem fejlesztenénk, nem valósítanánk meg olyan volumenű beruházásokat, amiken túl vagyunk, és amik előtt állunk.
Ezt jelenti az ügyfélközpontúság
– Az Ön számára mit jelent az ügyfélközpontúság? Ez miben mutatkozik meg a Realtherm-nél?
– Mi viszonteladó partnerek részére gyártjuk a termékeinket, például bemutatótermek, tüzépek számára. Ez közel 100 partnert jelent Magyarországon és külföldön egyaránt. Velük napi kapcsolatban állunk személyesen, telefonon, e-mailben egyaránt, így folyamatosan látjuk az igényeiket, pozitív-negatív visszajelzéseiket, melyekre hétről hétre reagálunk.
Úgymond együtt élünk a vevőinkkel. Mi nem diktálunk feltételeket. A termékeket, a termékskálát, az árakat, a szállítási határidőket az ügyfeleink igényeinek megfelelően építettük fel az elmúlt években.
Egy különleges hozzáadott érték
Mondok erre egy konkrét példát: a megrendelés beérkezését követően Magyarországon egyedüliként mi tudunk 1-2 hétre szállítani terméket, egész évben. A versenytársaink ezzel szemben 4-6-8 hétre tudják vállalni ugyanezen megrendelések teljesítését.
Azért tudtunk hatékonyan betörni a piacra, mert tanultunk a nagy nyílászáró gyártó cégek hibáiból. Ők szabadon emelték az áraikat, diktálták a saját feltételeiket a vásárlóknak. Mi ezt időben, a kezdetekkor észrevettük, tudatosítottuk is saját magunkban, és megteremtettük azt az eszközparkot, ami biztosította, hogy ne kövessük el mások hibáit.
A legfőbb előny a rugalmasság és a figyelem
Valójában a rugalmasság az, amit kiemelnék az előnyeink közül. A hozzáállásbeli különbséget természetesen az ügyfelek is érzékelték, ennek volt köszönhető az árbevételünk növekedése, a megnövekedett megrendelésszám, valamint az új partnerek megjelenése. Mindezek együttesen indokolták a gyártócsarnok bővítését is.
A partnereink igénylik azt a figyelmet, melyet nyújtunk számukra, ugyanis ezt máshonnan, a versenytársainktól nem kapják meg.
A magas színvonalú szolgáltatás mellett pedig megvalósultak több százmillió forintos fejlesztéseink is. A gyártócsarnok korszerűsítését is – lehet, hogy csak szerencse kérdése – a legjobbkor végeztük el. Ezzel a fejlesztéssel nem csak megerősítettük pozícióinkat a versenytársainkhoz képest, hanem folyamatosan erősítjük is.
– Az imént említette, hogy folyamatosan – hetente – vannak új megrendelőik. Az új ügyfelek honnan értesülnek a Realtherm Kft. termékeiről, szolgáltatásairól? Van erre külön marketingkoncepciójuk?
– Úgy vélem, a legjobb reklám az elégedett vevő. Ez a mi esetünkben is így van, hiszen a viszonteladó-partnereink ajánlanak tovább bennünket, viszik a hírünket. Amikor egy megrendelő azt tapasztalja, hogy az ő partnere 4-6 hétre tudja vállalni a megrendelésének leszállítását, a Realtherm-partnerek azonban 1-2 héten belül szállítanak, akkor annak híre megy.
Természetesen, a viszonteladóink is egyre jobban figyelnek arra, igénylik – főleg, mikor szezonálisan is nő a megrendelés-állomány -, hogy gyorsan, pontosan, korrekt árakon kapják meg a megrendelt termékeket.
Azt tapasztaljuk, hogy ha egyszer a megrendelőnkké válik valaki, akkor ragaszkodik hozzánk. Büszkén mondhatom, hogy a vásárlóink száma nem rotálódik idővel, hanem hétről hétre nominálisan növekszik a vevőállomány.
Természetesen, van kereskedelmi képviselőnk is, aki személyesen veszi fel a kapcsolatot lehetséges viszonteladókkal, bemutatkozik nekik, megismerteti velük a Realtherm előnyeit. Ez is nagyban hozzásegít az új partnerségek kialakításához, hiszen nem árt, ha tőlünk is tudomást szerez a hozzáadott értékeinkről.
Tehát egyrészt ajánlások, másrészt aktív kereskedelmi kapcsolatfelvételek segítségével szerzünk ügyfeleket.
Újabb fejlesztések várhatók
– Terveznek-e a következő években további fejlesztéseket?
– Igen. Más ablakgyártókkal ellentétben nekünk az az alapelvünk, hogy minőséget gyártani, hatékonyan, új gépekkel lehet. Az elkövetkezendő 2-3 évben az a célunk, hogy a meglévő 5-10 éves gépparkunkat teljesen újra cseréljük.
Azokat a gépeket, melyeket tervezünk megvásárolni, kizárólag külföldről, Németországból lehet beszerezni. Ezek a legújabb, legmodernebb eszközök, melyeket specifikusan a mi műanyag profiljaink gyártásához szerszámoznak fel.
Az ilyen beruházások is lehetetlenek lettek volna, ha nem tudtunk volna EU-s forrásokhoz jutni. Számunkra is nagy jelentőséggel bírnak ezek a támogatások, és büszke vagyok, hogy sikerült elnyernünk többet is. A pályázatok igénybevétele fontos része az üzletpolitikánknak.
– Mi volt az eddigi legnagyobb kihívása, mellyel munkája során szembe kellett néznie?
– A legnagyobb kihívás számomra talán a 2012-es év volt, mikor is az építőipar elérte az abszolút mélypontját. Akkoriban minimális számban valósultak meg új projektek, alig épültek családi házak, társasházak.
Akkor még nem tudtuk, hogy ez már a mélypont, csak ugyanúgy dolgoztunk és tettük a dolgunkat. Az eredményeinken ugyan látszik, hogy az az időszak pénzügyi szempontból nem volt túl virágzó, de ennek ellenére is tudtunk nyereséget felmutatni. Ez egy rajtunk kívülálló mélypont volt.
Így készülnek a válságra
– Mit gondol, mi lesz akkor, ha ismét lejtőre kerül ez az iparág, ismét alább hagynak a beruházások? Erre van elképzelésük?
– Igen, van. Jelenleg mindenki tud ablakot értékesíteni, mindenki tud pénzt keresni ezzel. De akkor is kell tudni pénzt keresni, mikor válság van. Nem tudjuk, hogy mikor, de biztosan lesz még válság. Emiatt ruháztunk be ilyen komoly gépparkba.
Ha eljön egy újabb mélypont ideje, egy modern automata technológiával és ügyfélközpontú szolgáltatással a hátunk mögött fel fogjuk tudni venni a versenyt a konkurenciával, és biztos vagyok benne, hogy ennek köszönhetően komoly versenyelőnyünk is lesz velük szemben.
Emellett pedig úgy alakítjuk ki a piacainkat – jelen pillanatban is -, hogy minél „válság-állóbak” legyenek, ezért erősítjük az exporttermelésünket. Az export lehetőség mindig, minden körülmények között biztonságérzetet ad, függetlenül a magyarországi helyzettől.
Továbbá olyan partnereket választunk, akik lojálisak hozzánk, akik válsághelyzetben sem hagynak cserben bennünket.
Tehát a jelenlegi piacunk és a gyártáshatékonyságunk kialakításában látom a megoldást egy esetlegesen felmerülő újabb válság idejére. Előre kell gondolnunk.
– Miután megjelentek a műanyag nyílászárók a piacon, egyre nagyobb teret hódítottak meg a fa nyílászárókkal szemben. Számítanak-e további térhódításra, esetleg technológiai változásokra, fejlődésre, talán megjelenhetnek új megoldások is a piacon?
Van jövője a műanyagnak
– Sok száz éven keresztül a nyílászárók fából készültek, majd az első műanyag ablakok nagyságrendileg 50 évvel ezelőtt jelentek meg Európában. Ez idő alatt nagyon sokat változott és fejlődött a műanyaggyártás, és továbbra is van benne jövő. Rengeteget fejlődtek mind hőszigetelő-értékben, mind designban, mind alapanyag-összetételben.
Mint más műanyag nyílászáró gyártók, mi is vásároljuk a profilokat. Meghatározó profilgyártók vannak jelen a piacon, illetve nagyszerű mérnökök dolgoznak ezen a területen. Ők azok, akik folyamatosan fejlesztik, javítják a profilokat és próbálják minél jobbá, kedvezőbbé tenni, ennek köszönhetően pedig egy fa, vagy alumínium nyílászáró már nem tudja felvenni a versenyt a műanyaggal.
Továbbá a műanyag a leggyorsabban legyártható nyílászárófajta, és ehhez még hozzátenném azt is, hogy környezetbarát alapanyagokból készül a legtöbb profilgyártónál. A fa ablakok esetében azonban elkerülhetetlen, hogy károsítsuk a környezetet. Továbbá nem elhanyagolható az sem, hogy ha a műanyag ablakot kibontjuk a falból, maga az alapanyag újrafelhasználható, visszaalakítható. A fa alapanyag esetében ez ugye nem megvalósítható.
Léteznek olyan nagy felületek – irodaházak, autószalonok esetében -, mikor csak az alumínium nyílászárók jöhetnek szóba. De nem gondolom, hogy a családi házak, társasházak esetében valaha is átvenné a műanyag helyét a fa, vagy az alumínium, már ami a nyílászárókat illeti. Talán ez az egyik legjobb megoldás. Sőt, már a passzív házak esetében is alkalmazhatók.
MILYEN ÜZLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRE NYITOTT?
Stratégiai partnerek, beszállítók tekintetében elég jól el vagyunk látva kiváló cégekkel. De ha valaki mégis lát együttműködési lehetőséget velünk, akkor velük szívesen egyeztetünk.
Vevői oldal szempontjából már említettem, hogy folyamatosan keressük az új partnereket, melyen keményen dolgozunk is, de nagy örömmel fogadjuk az egyéb megkereséseket.