Olyan az épületünk, mint maga a termékünk

0

Illóolajok és aromák gyártója Magyarországon

A Food Base Kft. közel 40 cég irodája közül elnyerte az Év irodája 2016 díjat új, modern és dizájnos épületükkel. De nem csak ez az érdekes bennük. A vállalkozás egyedi, speciális szakterületen íz- és illóanyagokkal foglalkozik. A cég ügyvezetőjével, Győrfi Tamással készítettünk interjút a vállalkozásuk különlegésseiről, értékeiről.

– Mi inspirálta Önöket, hogy ilyen jellegű irodát építsenek?

– Korábban még soha nem kaptunk semmilyen díjat sem én, sem a cégünk. Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen kis magyar cég egy ilyen díjat vehetett át a Várkert Bazár gyönyörű helyiségében.

Nekünk ez az irodaház már a harmadik épületünk, mert mindig hozzáépítettünk a jelenlegi épülethez. A szakmánkhoz adódóan sokféle termékünk van, amit szerettünk volna tükrözni ebben az irodaházban is. Belső építész segítségét is kértük, akinek elmondtuk, mivel foglalkozunk, mi a fontos számunkra.

Szerettük volna, hogy ha nagyon sok fehér, de sok színes dolog is van az irodában. Mertünk különleges anyagokhoz és bútorokhoz nyúlni, hogy egyedi legyen az épület, hiszen maga a szakmánk is az. Így született meg maga az épület.

Szerettük volna a cégünket tükrözni az épületben is, és hogy a munkavállalók jól érezzék magukat benne. Ha valaki eljön hozzánk, kívül és belül is láthatja, hogy egyedi, letisztult, dizájnos, modern, színes épületünk van, mint maga a termékünk.

Elgondolkodtató üzleti hozzáállás

Ha egy cég az irodára nem ad, hogy szép legyen, ők kevésbé megbízhatóak vagy csak az olcsóbb terméket keresik, mint azok, akik igényesek az irodájuk kinézetére is. Emiatt is elhatároztam, hogy egy nagyon szép irodát szeretnék majd kialakítani egyszer.

– Mindez érződik is, amikor valaki ellátogat Önökhöz?

– Igen, nagyon érdekes, hogy amikor például már kezdtük építeni az épületet, és jöttek a szakhatóságok, dicsérték, hogy milyen gyönyörű az épület és a külső környéke, és szinte el is felejtették, hogy miért jöttek valójában, mert azzal voltak elfoglalva, hogy milyen nagyszerű látvány fogadta őket. Napi szinten jönnek hozzánk beszállítók tárgyalni, de az ipari park többi tagja is volt már nálunk gratulálni.

– Hányan dolgoznak jelenleg a cégnél? Ők is részt vettek az épület kialakításában?

– Jelenleg 35-en vagyunk. Nagyon fiatal gondolkodású csapat vagyunk, úgyhogy bevontuk a munkatársakat is kicsit, amibe lehetett. Ötletelhettek, hogy milyen irodát szeretnének, a bútorok kialakítását, vagy például a székeket, amiket ki is próbálhattak, így mindenkinek egyforma széke lett.

Ez sokat jelent a munkatársak elkötelezettségének. Amit én szerettem volna egyedül megtervezni, az a konyha, hiszen a munkavállalók ott töltik a második legtöbb időt az irodájuk után. Szerettem volna egy nagyon tágas étkezőt tervezni, ahol akár meetinget is tudok tartani, ahova mindenki befér.

Ha minden tárgyaló foglalt, ide bárki be tud jönni tárgyalni is akár. Üzenő falunk is van az ebédlőben, ahol felköszöntjük egymást, rajzolhatunk rá, bárki írhat erre a falra. Nagyon jó helyiség lett, ahol workshopot is tartottunk már, hiszen olyan teremmé alakítható, ahol sok ember elfér és átalakítható.

– Honnan jött az ötlet, hogy illóolajjal és aromákkal foglalkozzanak?

– Az én alapvégzettségem vegyész, és amikor befejeztem a tanulmányaim, szerencsés helyzetben voltam, mert olyan céghez kerültem, ahol megismertem az aromagyártást, és ott beleszerettem ebbe a szakmába.

Ennyire változatos, színes szakma nincs még szerintem a világon: különböző anyagokból naponta állítunk elő új terméket. Szerelem lett első látásra.

Amikor elvégeztem a vegyipari iskolát tudtam, hogy gyógyszert nem szeretnék gyártani, hanem valami különlegesebbet. Szerencsés voltam, hogy egy ilyen céghez kerültem, ahol 9 évig dolgoztam. Végigkövettem a gyártástól egészen a fejlesztésen át a kereskedelemig több utat is, és ezt követően alapítottam meg a saját cégemet, ahol viszont éreztem, hogy még tudnék fejlődni.

2013-ban találtam Angliában, Readingben egy vegyipari kémiai campust, ahol oktatták ezt. Ott végeztem el a szükséges továbbképzést. Ha jól tudom, Magyarországon én vagyok az egyetlen flavourist, akinek papírja is van erről a szakmáról.

Tovább akartam lépni

Még tovább akartam lépni tehát, hogyan lehetnénk még professzionálisabbak, hogyan tudunk kitűnni még jobban a többiektől.

Most már 22 éve foglalkozom aromákkal és hetente tartunk meetingeket, ahol oktatok is erről a fejlesztőinknek, értékesítőknek, beszerzőknek, hogy minél tapasztaltabbak legyenek és szeressék meg a szakmát. Ez látszik is a dolgozókon, örömmel jönnek hozzánk.

Mi az, amiben sikerült kitűnni?

– Magyarországon körülbelül négy cég van, aki aromát és illóolajat gyárt velünk együtt. Európában és főleg nyugaton, Ausztriától kezdve Amerikáig sokkal több aromagyártó cég van. Itthon ezt nem is tanítják igazából sehol. Tapasztalatom volt már Magyarországon, de mindig is szerettünk volna külföldre menni. Szerettük volna megtudni, hogy ott hogyan állunk helyt.

Már 2009-ben Frankfurtban a világ legnagyobb adalékanyag kiállításán saját standdal voltunk jelen és azóta 18 országba exportálunk. Nagy előnyünk, hogy meg mertük ismertetni magunkat a válság idején is a külföldi partnereinkkel, így nagyon sokat tudtunk fejlődni.

Továbbra is ezt a disztribúciós hálózatot igyekszünk kiépíteni külföldön. Amerikába, Távol-Keletre szeretnénk nyitni.

Ez a mi előnyünk, hogy fiatalok vagyunk és merünk bátrak lenni, nyitni külföld felé is.

– Ez azonban számos más cégnél is előfordul, nem igaz?

Jelen vagyunk az élelmiszeriparban

– Az élelmiszeriparban a külföldi nyitás nagyon nehéz. A vállalkozók belföldorientáltak inkább. Nem látom, hogy mennének a cégek külföldre. Az ipari parkon belül is vannak találkozóink, de mindenki inkább csak belföldre koncentrál.

Bekerültünk a takarmánygyártókhoz is

Mi nem csak az élelmiszeriparon belül mozgunk, hanem például 6 évvel ezelőtt különböző takarmányipari cégek kerestek fel minket, amiről nem is tudtunk, hogy egy sertésnek vagy szarvasmarhának is adnak aromát a tápjukba.

Különböző illóolajat is kevernek az itatójukba, hogy antibiotikumként hasson. Mi ezt nem is tudtuk, de miután tudomást szereztünk róla, koncentráltunk arra, hogy miben tudnánk segíteni.

Ezekkel a cégekkel nyitottan beszélgettünk és ők ajánlották fel, hogy mi lenne, ha gyártanánk erre a területre is.

A takarmányiparban mi nagyon erősek vagyunk. A konkurenciákkal szemben Magyarországon csak nekünk van GMP+ tanúsítványunk, ami egy takarmányipari minősítés. Ezt a minősítést nagyon nehéz megszerezni. Ezzel tudunk külföldre menni és értékesíteni.

A kozmetikai iparban is van helyünk

Jelen vagyunk termékeinkkel az élelmiszer-, takarmányiparban, és ami szintén érdekes, és új lehetőség volt számunkra, hogy a kozmetikai iparban is van helyünk. Szappanhoz, gőzfürdőben is használnak aromát például, amiről korábban szintén nem tudtunk, de hatalmas sikereket értünk el.

Erre is sok energiát és fejlesztést fordítottunk, így ebben a három iparágban vagyunk jelen egyszerre. A többi cég, akiket ismerünk, általában csak egy-egy területen jelenik meg.

Szoros az együttműködés a termékfejlesztés során

– Honnan tudják, hogy mire van igény, mit érdemes fejleszteni?

– Nekünk jelenleg körülbelül 2000 kész termékünk van, ami jó is egyben, de valahol nem az. Jó, mert sok partnert el tudunk érni, viszont ezt nehéz kezelni és koordinálni.

Úgy történik majdnem minden eladásunk, hogy személyesen ülünk le tárgyalni a partnerrel, hiszen mindenki más terméket gyárt, más termelőeszközzel és nem mindegy, hogy milyen aromát fog ehhez használni. Ha valaki szeretne új terméket gyártani, és mellé valami hozzáadott értéket is biztosítani, akkor mi ezt összekomponáljuk neki. Ha nem tetszik, változtatunk. Tehát, mi minden egyes terméket megbeszélünk a partnerünkkel vagy akár közösen fejlesztünk ki egy terméket, ami csak az övé.

– Hogyan szerzik a vevőiket? Milyen a marketingjük, hogyan kommunikálnak?

– Az első évben ez nagyon nehéz volt, mert új cég voltunk. Megnéztük, ki mit gyárt és felkerestük a gyártókat, hogy létezünk mi is aromagyártóként Magyarországon. Emellett nagyon régóta járunk kiállításokra is, külföldön egyaránt, nem csak belföldön. Nem a hétköznapi embereknek gyártunk aromát, hanem a termelőknek, amit sokkal könnyebb megtalálni. Így tudunk mi vevőket szerezni. Van, amikor szerencsénk van, mert a weboldalunk is jól működik, azon keresztül is kerestek már meg bennünket.

Vevőszerzési módszerek

– Hogyan érik el azt, hogy a gyártó váltson a régi partneréről Önökre?

– Ez nagyon nehéz, nem egy egyszerű feladat. Egy váltás sokszor több hónapba telik. Mindig megkérdezzük a gyártókat, hogy meg vannak-e elégedve a jelenlegi beszállítóval. Ha azt mondja, hogy igen, akkor nincs mit tenni, viszont szólunk, hogy bármikor válthat.

Viszont ha a beszállító külföldi és sokáig tartana a szállítás, ilyenkor mi lépünk közbe a gyorsaságunkkal. A rugalmasság versenyelőnyt is jelent. Emellett árban is jobbak vagyunk, mint a külföldiek.

Vannak olyan régi partnereink, akikhez elmegyünk, elvisszük az aromákat, hogy gyártson készterméket, amit bemutatunk az új termelőnek, hogy kóstolja meg, amit ő fog majd gyártani. Ez a módszer jobban beválik. Bizalmi termék ez.

13 év után eljutottunk oda, hogy ajánlanak is minket egymásnak és felkeresnek bennünket, de ez még csak itthon érvényes. A kapott díjat is promotáljuk, a weboldalunkon is fent van, és nagyon jól vették, rengetegen gratuláltak.

Kihívások

– Mi volt a legnagyobb kihívás az eddigi tevékenységük során, ami komoly fejtörést jelentett?

– Több is volt. Az egyik, amire nagyon emlékszem, hogy egy ázsiai partnerünk keresett fel minket és hozott egy helyi specialitású kekszet, ami rózsás és fűszeres, speciális ízvilágú volt. Ez a termék viszont már megszűnt. A partnerünk pedig mondta, hogy ő ezt szeretné gyártani, ezt az aromát dolgozzuk ki. Ez kemény dió volt. Több mint fél évig tartott, de teljesen megérte, hiszen az ázsiai piac növekvő, úgyhogy erre nagy energiát fektettünk és megcsináltuk, elkészült a kompozíció.

Amire még nagyon büszke vagyok, hogy egy magyarországi híres szalámigyártó, akinek a termékéhez egy olyan aromára volt szüksége, ami a hűtőben tartva is megtartja a színét. Mi voltunk azok, akik kidolgoztuk ezt az aromát. Ez volt az egyik legnehezebb feladat, közel két évig készítettük a kollégákkal.

Több próbagyártáson vettünk részt, számos fűszernövényt próbáltunk ki, hogy melyiknek van antioxidáns hatása. Most már 5 éve használják ezt a terméket és külföldön is működik.

– Önt személyesen mi motiválja?

– A szakmát nagyon szeretem. Minden nap úgy jövök be dolgozni, hogy akarok jönni és valamit alkotni. Ezt látom a kollégákon is, hogy mindenkinek tetszik és élvezik a munkájukat. Minden héten van egy új kihívás, új fejlesztenivaló, amit meg kell csinálni.

Tervek, fejlesztések

– Milyen jellegű fejlesztéseket terveznek a következő néhány évben?

– Múlt hónapban vettük meg a legújabb telkünket, ami már a harmadik, amit vásároltunk, ugyanis megint kinőttük az üzemünket és a raktárunkat, technológiánkat.

Tavaly új pályázatot adtunk be, egy technológiai bővülésre, fejlesztésre. Szinte négyévente építünk valami újat, a technológiát pedig bővíteni kell, mert egyre többet gyártunk. Kell, hogy a legjobb eszközeink legyenek meg.

Folyamatosan keresünk alkalmazottakat, ami viszont nem egyszerű. Terméket is tervezünk, külföldi gyártóval dolgozunk együtt egy egyedi terméken. Felkértek ugyanis bennünket, hogy gyártsunk ecetport, étel-, balzsam- és almaecet port, ugyanis jelenleg ezt még csak Amerikában gyártják egyedül. A rendes ecet le van porlasztva és ezt különböző aromákhoz használják, aminek a beszerzésével mindenki szenved.

Mi ezzel elkezdtünk kísérletezni és szép eredményeket értünk el vele. Elküldtük a partnereinknek és annyira megtetszett nekik, hogy a frankfurti kiállításon is ez lesz a fő termékünk. Valószínű, hogy Európában mi leszünk az egyetlen ecetpor gyártó cég. Erre koncentrálunk most jelenleg.

– Versenytárssal dolgoznak együtt tehát, közös projekten?

– Igen, ami nagyon érdekes és ritka. Mi is veszünk tőlük olyan speciális kulcsokat, amit csak ők tudnak legyártani, ők pedig vesznek tőlünk illóolajat vagy port, aminek nehéz a beszerzése.

Ők egyébként a világ egyik legnagyobb aromagyártó cége, tehát a piacunk sem egyforma. Német és osztrák aromagyártónk is van, akikkel évek óta együtt dolgozunk.

www.foodbase.hu


MILYEN ÜZLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRE NYITOTT?

Abszolút nyitottak vagyunk, igazából bárkire. Mindig keresünk ADR-es szállítást, amit nem mindenki űz, vagy nem mindenki jól csinálja, ezért nehéz találni.

Csomagolóanyagunkat is mindig fejlesztjük, mert fontos, hogy ADR-es legyen a csomag, viszont ilyen csomagot sem gyárt mindenki, ami erre alkalmas. Ezen kívül keresünk alapanyagokat, speciális kivonatokat, aki gyárt ilyet, attól szívesen átvesszük és értékesítjük.

Az új gépekhez is keresünk gyártókat, hiszen egyediek az igényeink és savállónak is kell lenniük, de beruházót is keresünk, aki a karbantartást is vállalná.

Előző cikkPályázni lehet a legjelentősebb innovációs teljesítmény elismerésére
Következő cikkA siker stratégiája Dobrocsi Nándor szerint (videó)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here