Okos otthon rendszer kiépítése a hazai és az amerikai piacra

0

A Chameleon Smart Home System egy új irányvonalat képviselve az iparban készít rendszereket az okos otthon kedvelői számára. Az általuk képviselt rendszerrel esélyük van a külföldi, akár az amerikai piacra való belépésre is. A startup vállalkozás ügyvezetőjével, Szarvas Péterrel a cégről, kollégájával, Bíró Róberttel pedig a nemrég megtartott Los Angeles-i konferenciáról beszélgettünk.

 

Mióta létezik ez a startup cég? Eredetileg is Smart Home rendszerekkel foglalkoztak, vagy esetleg máshonnan indult az egész?

A cég maga 12 éve működik, de mint szoftverfejlesztő cég indult, Ignis Computer Kft. néven, ahol néhány évig B2B szegmensben fejlesztettünk szoftvereket, egyedi igényekre. Idővel arra a következtetésre jutottunk, hogy ha a szoftvereket ilyen jó minőségben tudjuk az itthoni ügyfeleknek kivitelezni, akkor miért ne próbálnánk meg ezt a külföldi piacra is eljuttatni.

Elkezdtünk startup termékekkel foglalkozni és megpróbáltunk rájönni mi az, amire a piacnak szüksége van, azt termékként kifejleszteni és eladni. Ez a termék lett végül a Chameleon Smart Home rendszer, amit négy évvel ezelőtt kezdtünk fejleszteni és mára odáig jutott el, hogy tavaly ősszel kereskedelmi forgalomba került, értékesíthető lett. Van már négy beruházás, ahol a termékünk működik és van egy prototípus házunk, ahol másfél éve stabilan működik.

Kit jelöltek meg a termék célközönségeként?

Végső soron a végfelhasználókat, de nem őket szeretnénk elsődlegesen megszólítani, hanem inkább arra törekszünk, hogy minden egyes újépítésű lakásba és házba, ahol kiépíthető egy kábeles rendszer, oda bekerüljön ez az alaprendszer úgy, hogy a beruházók ezt alacsony költséggel tudják kivitelezni. A végfelhasználó gyakorlatilag a rendszerünket felhasználva szabadon választhat magának egy olyan Smart Home vezérlőt, amit a piacon a legjobbnak talál, és ami számára a legkedvezőbb. Ez a fő irányunk.

Emellett a cégeket is megcéloztuk. Igazából négy piaci szegmensen próbáltunk elindulni. Egyik az ingatlanberuházók, akik plusz szolgáltatást kapnak azzal, hogy a weboldalra felírhatják, hogy egy Smart Home lakást kínálnak, a vevők pedig saját maguk testre szabhatják, amit szeretnének. Másik szegmens a hardveresítés, mivel mi ugyanúgy áruljuk a termékeinket nagy- és kiskereskedelmi csatornákon, illetve értékesítünk. Utolsó szegmens pedig a kivitelezés, ezzel is foglalkozunk, családi házak és épületek automatizálási rendszereivel.

Akár irodaházak, gyárépületek is szóba jöhetnek?

Igen, ezek automatizálás is megoldjuk. A rendszerünk egyik adottsága a nyitottság, ebből adódóan nagyon színes és sokféle feladatot lehet ellátni vele. Amit mi elkezdtünk fejleszteni, az ugyanis nem egy komplett épületautomatizálási rendszer. Amikor megvizsgáltuk a piacot, azt tapasztaltuk, hogy hiányzik egy olyan köztes réteg az épületautomatizálási szegmensből, ami ellátja azt a feladatot, hogy az analóg érzékelőket és vezérelhető eszközöket behozza a digitális világba, amivel a végén olyan Smart Home rendszerekhez lehet ezeket hozzácsatlakoztatni, ami maga a logikát és a felhasználóknak szánt felületet tudja adni. Ezzel mi azt nyerjük, hogy minden egyes behozott, külső Smart Home rendszer teljes palettáját és funkcionalitását felhasználhatjuk abba a házba, ami Chameleonnal épült. Maga a Chameleon rendszer nem avul el, mert nagyon alacsony kapacitású kommunikációs csatornáról van szó, ami szállítja az információt.

Nagyon hasonlít a rendszer a mostanság elterjedt IOT alkalmazásokra vagy más néven ipar 4.0-ra, hiszen itt szintén arról van szó, hogy összekapcsolja az eszközöket, internetes és egyéb más csatornákon keresztül.

Valóban hasonló az elgondolás, azzal a különbséggel, hogy míg az IOT-t összekötő platformok alapvetően szoftveres megoldások, mi ugyanezt hardveres alapon működtetjük. A mi fő célunk, hogy azokat az analóg eszközöket is be tudjuk kapcsolni a digitális világba, amik hagyományosak, például egy motor, redőny, vagy maga a világítás. Ezekhez juttatjuk el a digitális kapcsolódási lehetőségeket. Az eszközöket megpróbáljuk összefogni, a házban felügyelni és kinyitni a kapukat más vezérlő rendszerek számára.

Mennyire találnak versenytársakat a magyar piacon?

A nemzetközi piacot és a magyar piacot is megnéztük. Azt tapasztaltuk, hogy olyan konkurencia, aki hasonló felépítéssel, hasonló rendszerrel készít és működtet épületautomatizálási vezérlést, mint mi, olyan nincs, nem találtunk. Nyilvánvalóan rengeteg automatizálási rendszer van a piacon, ezeket is megnéztük, de mind úgy működnek, hogy a teljes skálát próbálják meg felölelni, tehát amikor megpróbálnak terjeszkedni, növelik a termékeik számát, egyre többet akarnak eladni belőlük és nagyobb skálát lemetszeni a Smart Home világból. Mi inkább azt a megközelítést választottuk, hogy megpróbálunk nagyon egyszerű hozzáférést adni és a külső rendszerekkel kapcsolódni, az ő funkcionalitásukat behozni ezekbe a rendszerekbe.

Hogyan tudnák megfogalmazni a rendszerük előnyeit azoknak, akik építkezni szeretnének a jövőben?

A legegyszerűbb magyarázat, hogy ha elkezd most egy házat építeni és kitalálja, hogy egy Smart rendszert is szeretne bele, akkor a mostani rendszerekkel való első teendője, hogy már az építkezés során ki kell választania azt, amit be szeretne kábelezni. Ezeket be kell kötni a megfelelő helyekre, így benne lesz a házban egy rendszer. Ennek az előnyeivel és hátrányaival, hibáival ezek után együtt kell élni, ez nehezen is bővíthető, hiszen minden egyes eszközét a háznak hozzácsatoltuk. A Chameleon filozófiája, hogy amikor az építtető elkezdi felépíteni a házát, nem kell azonnal meghatároznia, hogy milyen Smart Home rendszert szeretne. Annyit kell csupán mondani, hogy szeretne Smart megoldásokat a lakásba.

A Chameleon segítségével előkészítjük a lakást úgy, hogy amikor az elkészült, bármikor be tudja szerelni a rendszert egy központi helyiségbe, és onnantól kezdve a házban meglévő összes eszköz, az analógok is, bekapcsolhatóak az épületautomatizálási rendszerbe. Nem kell már tehát előre meghozni azokat a döntéseket az építkezés során, amiket egy hagyományos Smart Home rendszer esetén kell, hanem az ráér később is. Nagy előnye, hogy körülbelül 40%-os árelőny is elérhető vele egy hagyományos rendszerhez viszonyítva. A hátteres átjáró azt jelenti, hogy a hálózatban van egy egyszerű eszköz, ami a kábelek végén van. Ezek a hagyományos eszközökhöz kapcsolva felokosítják az eszközt. Ami más házakban már jelen van, azoknak az eszközöknek a jeleit is meg tudjuk fogni és jól érzékelhető jellé alakítani, amit egy okos otthon rendszer számára ki tudunk küldeni. Ilyen lehet például az Apple HomeKit rendszere, az Amazon Alexa nevű- vagy a Google Home rendszer, tehát rengeteg cég saját központi rendszeréhez tudunk kapcsolódni, így tudjuk elérni, hogy ezek a külső cégek irányíthassák a házban lévő egyszerű beavatkozókat.

Ezeket a már meglévő eszközöket, hardveres részeket a technika fejlődése közben lehet cserélni?

A mi rendszerünk előnye, hogy megpróbáljuk a lehető legegyszerűbb kapcsolódási pontokat megkeresni és azokkal kompatibilisek lenni. Ez azt jelenti, hogy ha van egy már 30 éve működő mozgásérzékelő, ami egy egyszerű kontaktjelet küld, akkor mi ezt a jelet átalakítjuk, így be tudjuk küldeni például az Apple HomeKit rendszerébe, ami aztán felhasználja. A mostani rendszerek már nem sokat fognak változni, ezért ezeket az alapfunkciókat ragadjuk meg, ezeket próbáljuk minél hosszabb távon támogatni, közben pedig elérhetővé tenni, hogy ha jön egy újabb technológia, amihez kapcsolódni kell, legyen egy ilyen technológiai eszköz.

Róbert: A lényeg pont az, hogy ezeket az eszközöket nem kell cserélni. Ha elavulnak, vagy a felhasználó új központot szeretne, akkor nem kell mást tennie, mint betenni egy új rendszert. Nem kell újrakábelezni az összes érzékelőt, mert a Chameleon ugyanúgy tud közvetíteni a rendszerek között.

Említette, hogy próbálták kideríteni, mire van igénye a piacnak. Ez felmérés alapján történt?

Az egész először úgy kezdődött, hogy elkezdtem egy családi házat építeni, így saját magamon tapasztaltam, hogy ezek a Smart Home rendszerek – hiszen én szerettem volna mindenképpen valamilyen okos rendszer beszerelni, azt láttam, hogy iszonyatosan drágák. Nem értettem igazából, hogy miért, ezek ugyanis csak elektronikai alkatrészek. Ezt követően kezdtünk el erre az irányba indulni, megnéztük, hogy milyen termékek vannak már jelen a piacon, hogy hogyan működnek, milyen részei vannak, a szoftveres és hardveres részt is.

Gyakorlatilag kitaláltunk végül egy olyan modellt, amivel egyrészt jelentősen csökkenteni tudjuk a költségeket, hogy bárhol, bármilyen lakásban elérhető legyen, másrészt tényleg időtlenné kívántuk tenni a terméket. Ezt követően készítettünk piackutatást hazai és nemzetközi szinten is, hogy valaki működtet e hasonló rendszert. Mivel nem találtunk, ezért elkezdtünk saját magunk fejleszteni egy ilyen rendszert, a nulláról. Elég kalandos út volt ez tehát, aminek nem lesz vége, hiszen egy rendszer akkor jó, ha folyamatosan fejlesztik. Elértük mostanra azt az állapotot, hogy a rendszer stabilizálódott, amiket ki tudunk telepíteni az ügyfelekhez. Nyilván lesznek egyre újabb és újabb verziók, de ezek frissítését is megoldottuk, tehát most már nagyot léptünk abba az irányba, hogy az egészből valódi termék lett.

Milyen az érdeklődés itthon és külföldön, mit tapasztaltak a Los-Angeles-i konferencián?

Itthon rengeteg érdeklődést kaptunk, számos helyen megjelent a termék, több száz ajánlatkérést kaptunk ügyfelektől is, és annak örülünk, hogy az ingatlanberuházók is nyitottak arra, hogy például egy társasház nyújtson a vevőnek egy olyan lehetőséget, ami nem elavult, analóg modellre támaszkodik, hanem egy Chameleonnal ellátott digitális okos otthon rendszert tud adni. A nemzetközi konferenciákon is nagy sikere volt, sokan jöttek oda hozzánk érdeklődve.

Róbert: Los Angelesben az első, ami szembetűnt az volt, hogy az egész rendezvény óriási volt az itthoni méretekhez viszonyítva, számos helyszínen volt megrendezve az esemény. Nem az volt a látogatásunk lényege, hogy egy jó ötletet találjunk, hanem egy olyan irányvonalat szerettünk volna, amerre az egész világ és a technológia halad. Rengeteg cég volt ilyen okos otthon megoldással, akik szinte ugyanazt árulták, csak más szöveggel. Mindenki a saját eszközével volt jelen, de mikor megkérdezték, hogy ez miben más, mint a többi, igazából ugyanazt a szöveget kaptuk mindenkitől, hogy biztonságosabb, egyszerűbb. Tehát olyan dolgokat kaptunk, ami egy technológiával foglalkozó embert vagy egy érdeklődőt nem fog meg, ezek nem nyerik el a tetszést. A már meglévő okos otthon rendszerek, akik ugyanúgy ott voltak, partnerként tudnak szolgálni. Ők sztenderd protokollt használnak, amiket mi támogatunk, de saját szoftvert nem akarunk hozzátenni, hiszen úgyis jön például az Apple vagy a Google, amik akkora fejlesztési erőforrással rendelkeznek, hogy sokkal előbb elkészítik azokat a felületeket és sokkal jobban, mint bárki más tudná. Emiatt is kerestünk olyan partnereket, akikkel el tudnánk indulni egy amerikai piacon.

Az egész lényege az volt, hogy ingatlanberuházókkal, fejlesztőkkel találkozzunk és megnézzük, mi az igény az amerikai piacon, így ha úgy adódik, tudunk nyitni arra felé is. Egy „Future of real estate” feliratú táblával mentünk oda, így nem a végfelhasználók, hanem a befektetők jöttek oda hozzánk, azok, akiket vártunk is. Olyan partneri kapcsolatok vannak kialakulóban, ahol többek között olyan ingatlanfejlesztővel beszéltünk, akik karbantartanak 22 000 otthoni lakást és házat. Egy ilyen partnerrel ki is tudnánk jutni az ottani piacra és elindítani az értékesítést.

Akkor tehát kijelenthető, hogy az egész hasznosnak bizonyult?

Igen, az egészet egy olyan sikersztorinak könyvelhetjük el, ami nélkül most nem is ott tartanánk, ahol most tartunk. Sok pozitív dolgok hozott magával, rengeteg cikk jelent meg ezzel kapcsolatban, amik nagyobb reklámértékkel bírnak, mintha saját magunk költenénk reklámra.

Volt olyan technológiai újdonság, amire felkapták a fejüket?

Róbert: Olyan, amire egyértelműen azt tudnám mondani, hogy ez a jövő, nem volt. Érdekes dolgok voltak, de az egész helyszínt körbesétálni sajnos nem volt időnk, hiszen óriási volt a mérete. A virtuális szemüveg az, ami nagyon fel van kapva, de ez sem hozta azt a hatást, amit vártak tőle. Olyan, ami robbanásszerűen be tudna törni, nem volt.

Az Önök számára mi lehet a jövő? Van olyan irány, ami megerősödött Önökben?

Ami most kristálytisztán látszik, hogy ez az otthon és épületautomatizálás elkezdett a hangvezérlés irányába mozdulni, ami azzal is jár, hogy az összes nagy cég megoldásokat kezd fejleszteni erre, például a Google Home, az Amazon és az Apple is. A hangvezérlés tehát kulcsforduló ezen az automatizálási rendszeren belül. Mi szeretnénk egy olyan új innovatív megoldást fejleszteni, amivel szobán belül, mobiltelefon használata nélkül, mikrofonok beépítésével be tudjuk gyűjteni a hangjeleket és átadni a központi vezérlőknek.

A közép és hosszú távú tervben az szerepel, hogy megpróbáljuk erősíteni a rendszer hangvezérlését és egy teljesen vezérelhető otthont adni a felhasználóknak. Emellett nem csak az otthon vezérlését, hanem például egy társasházi lakás esetén nem csak a saját körzetük irányítását szeretnénk megoldani, hanem hogy ki tudják fizetni a közös költséget, legyen közösségépítő és fenntartó megoldása is ennek a rendszernek. Megpróbáljuk kibővíteni a funkcionalitásokat ilyen irányba is, hogy teljes körű szolgáltatást tudjunk nyújtani akár egy társasház lakói számára. Tömegeket szeretnénk elérni, és hogy mindenki számára elérhető legyen egy kényelmes, interaktív ház. Fontos a biztonság, amit a leginkább a vezetékes megoldással tudunk felügyelni. A két megoldás – a vezeték nélküli és a vezetékes nem ütik egymást, csak tudni kell, mikor melyiket kell kezelni. Az irodaházak teljesen más terület, más lehetőségekkel, például egy adott helyiség, terem elé ki tudnánk írni, mikor milyen tárgyalás folyik egy központi naptár alapján, tehát ott is számos dolgot lehetne automatizálni.

Róbert: A lényeges a biztonság, hiszen a jelenlegi okos otthon rendszerek nem biztosítanak megfelelő biztonsági rendszert. Vannak kezdeményezések, mi is fejlesztettünk sajátot, ami ujjlenyomat alapú. Ezek egyre inkább elvárttá válnak. Ezzel könnyebbé válik a lakáskiadás megoldása is, például egy adott kóddal távolról is be tudnánk engedni egy lakás kiadásakor a bérlőket.


Milyen kapcsolatokra, együttműködésekre nyitottak?

Akiket leginkább keresünk, azok az ingatlanberuházók, akikkel ezeket a rendszereket be tudnánk telepíteni az új lakásokba, hogy az ügyfeleknek kényelmi funkciókat nyújtsanak. Természetesen örülünk minden egyéni megkeresésnek akár magáncélra, vagy irodai környezetbe, ha szeretnének telepíteni. Ami még fontos jelenleg számunkra a befektetők keresése, tehát keresünk tőkét, hogy gyorsabban tudjunk piacra kerülni a termékkel, a fejlesztést és külföldi megjelenést tudjuk erősíteni.

Olyan partnereket is szívesen várunk, akik segítenek kiépíteni ezeket a rendszereket, vagy az értékesítésben tudnak segíteni akár viszonteladói szinten is, akikkel együtt tudunk gondolkodni, vagy akik a saját megoldásukhoz keresnek kisegítő megoldást, amit az épületautomatizáláshoz tudunk kapcsolni.

www.chameleon-smarthome.com/hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here