Népes mezőny a Manager Open tordasi versenyén

0

A kilenc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság Győrt és Vácot követő idei harmadik állomása a közkedvelt, fővároshoz közeli tordasi sportközpont négy pályája volt. Az előnyös földrajzi koordinátákkal rendelkező Pest közeli település igen népszerű a teniszező menedzserek, üzletemberek között. Bár a résztvevők száma a tavalyi évitől elmaradt, de a kis község mégis újabb csúcsot döntött.

A torna országos jellege talán itt domborodott ki leginkább, hiszen a Bajnokság tizennégy éves történetében sosem érkeztek még egyetlen esetben sem ennyi helyről indulók. Ugyanis Tordason kívül Agárd, Budapest, Eger, Gyöngyös, Kecskemét, Martonvásár, Mór, Nyíregyháza, Százhalombatta, Vác és Veszprém, azaz 12 város képviseletében indultak a versenyzők. A csoport mérkőzések lebonyolításához ez évben is szükség volt a martonvásári kastély kertjében lévő három pályára. A nagy melegben éppen pihenő játékosok ugyanakkor szívesen húzódtak meg a tordasi klub Makovecz stílusban épült hangulatos klubházában.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás, alapító-versenyigazgató hangsúlyozta, Tordas lassan már fogalom a menedzserteniszezők között. Külön köszöntötte Amberger Árpádot, a Menedzser Alapítvány szakmai felelősét és Balázs Dávidot, a kuratórium tagját, továbbá Mór első ízben induló versenyzőit, a Szilágyi testvéreket. Tóth Gábor klubigazgató elmondta, nagy örömmel készítették elő a versenyt, amely kiemelt szerepet játszik a település egyébként meglepően gazdag sport programjában. Ezt követően Fehér Sándor versenybíró ismertette a sorsolást és a játékrendet.

A Szuper kategóriába nevezett már régóta versenyző, csapatbajnokságokon is résztvevő menedzserek között a párok két csoportban mérték össze tudásukat. Az egyik csoport győztese, a hotel tulajdonos, egri id. Hegyi József és párja, Bozsik Attila lett. A második helyet a gyöngyösi vállalkozók párosa, a Bengyel Zsolt – Asztalos Bence pár szerezte meg. Ebben a csoportban egy sajnálatos eset is történt, az eredetileg második helyre befutott budapesti Horváth Sándor – Ur Xavér kettős – Horváth Sándor a Bajnokság eddigi történetében sosem tapasztalt minősíthetetlen magatartása miatt – kizárásra került. Ügyét a Fegyelmi bizottság fogja hamarosan tárgyalni.

A másik ágon a tavalyi döntő nyertese, egyben a váci  torna 2. helyezettje, a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán veretlenül lett csoport győztes. Itt a második hely a László Csaba (Agárd) – Galambos Gábor (Székesfehérvár) párosé lett. Az elődöntőben a gyöngyösiek szinte házi rangadóját az esélyesebb Ludányi – Szabó kettős nyerte, míg a másik oldalon szoros versenyben a László Cs . – Galambos G. győzedelmeskedett, akik a döntőben visszavágtak a Ludányiéktól elszenvedett korábbi vereségért, és megszerezték a torna győzelmet. Az ötödik helyet a kecskeméti Csávás István – Tóth Balázs duó nyerte el.

Az Amatőröknél három csoportra is szükség volt. Úgy állt össze a legjobb négy mezőnye, hogy az egyes csoportgyőztesekhez a legjobb csoportbeli második is csatlakozott. Az elődöntőben kisebb meglepetésre a móri vegyes páros, Szilágyi Géza és Adél megverte a rutinos Amberger Árpád (Budapest) – Virág Vendel (Veszprém) párost , míg a százhalombattai Dr. Szalai András – Dávid Roland kettős, a Parfüm Line ügyvezetője és a felsőoktatásban dolgozó Urbán László fővárosi párt győzték le, majd – ugyanilyen arányban – a döntőben Szilágyiékat is.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a győztesek a szokásos kupákon és érmeken kívül a sóskúti Kőnig étterem, és a sukorói Boglya  Csárda két-két személyes vacsora meghívását, valamint a Roham, egykori dunai gőzhajóra szóló, étkezéssel egybekötött belépőjegyet nyertek. További díjak voltak a Béres Rt. termékei, a Preciosa cseh kristálycég ékszerei, a Chivas whisky, a Palonyai pálinka, a Panda Security Kft. szoftverje, a Piac & Profit ajándék csomagja, valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelek. Az előző versenyhez hasonlóan itt is nagy sikert aratott a szervezők azon új elképzelése, hogy a szponzori ajándékok egy részét sorsolás útján lehetett elnyerni. A díjakat és az ajándékokat Pintér Balázs, a Menedzser Alapítvány vezetője, Balázs Dávid, Hámori Tamás és Tóth Gábor adták át.

A versenyigazgató megköszönte Tóth Gábor és családja szervező munkáját, Galgóczy Lajos tevékenységét, Fehér Sándor versenybírói munkáját. Köszönetet mondott a még nem említett további támogatóknak, így a KPMG-nek , a Parfüm Line Kft-nek, a Dessewfy & Dávid és Társai Ügyvédi Irodának, az Óramű Kft-nek, a Viszlo Transz Kft-nek, továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A viadal alkalmából az IT Business, a Behaviour, valamint a Piac & Profit üzleti magazinok aktuális példányai is keresettek voltak.

Az indulók közül többen jelezték már részvételi szándékukat a Manager Open következő, a június 16-án a felújított Grand Slam Parkban megrendezendő budapesti régiós menedzser tornára. A tordasi viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a Tordas SE web oldalán, valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here