Német befektetők keresnek magyar cégeket

0

Biztató trendeknek lehetünk tanúi a cégeladások, cégfelvásárlások piacán, mely a gazdasági válság hatására történő „bezuhanás” után 2015. év végére ismét talpra állt, elérte a válság előtti szintet. 2016. első három negyedévében visszaesés tapasztalható ugyan, de a szakértők és a befektetők ismét növekvő trendet várnak az elkövetkező időszakban, hiszen sok likvid tőke keresi a helyét a vállalatoknál, a tőzsdén jegyzett vagy pénzügyi befektetői, private equity hátterű cégeknél pedig a növekedési kényszer mozdítja a felvásárlások irányába a döntéshozókat.

A kínálati oldalon is erőteljesen növekvő aktivitást prognosztizálnak a szakértők. Magyarország a régió top3 befektetési célpontja között szerepel, a kockázati tőkebefektetéseket tekintve pedig vezetjük a régiós statisztikát, az összes VC befektetés 30%-a hazánk cégeibe áramlott. A kockázati tőke természeténél fogva exitálni is fog, így Magyarországon is erősödő kínálatra lehet majd számítani, mely versenyt várhatóan tovább fokozza majd a cégutódlás problémájával szembesülő több száz, több ezer vállalkozás eladósorba kerülése.

Horgos Lénárd, az M27 Absolvo partnere előadásában rámutatott arra, hogy a stratégiai befektetők, mint domináns exit irány bizonyos szempontból egyszerűsítheti a dolgát azoknak a vállalkozásoknak, akik a közeljövőben cégeladásban, exitben gondolkodnak, hiszen várhatóan stratégiai befektető lesz az, aki a céget fel fogja vásárolni.
A teljes cikket itt olvashatja.

Forrás: Portfolio.hu

Előző cikkA munkaerőhiány enyhítésére a cégeknek nem kell feltétlenül a munkaerőpiachoz fordulniuk
Következő cikkKinek éri meg igénybe venni a székhelyszolgáltatást?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here