Sokan gondolják azt, hogy egy alkalmazott hozzáállása nem lehet olyan, mint azé, aki a saját vállalkozását vezeti. Általános vélemény, hogy egy beosztott bizony híján van a sokat emlegetett tulajdonosi szemléletnek…
Ez valóban így van? Tényleg kibékíthetetlen ellentét feszül a beosztott és a vezető, valamint. a beosztott és a tulajdonos között?
Legyünk őszinték saját magunkhoz! Vajon morfondíroztunk-e már azon egy új munkavállaló felvétele előtt, hogy talán többe fog kerülni a cégnek, mint amennyit ténylegesen képes lesz megtermelni? Felmerült-e bennünk, hogy nem érdemlik meg a bérüket, amit kifizetünk nekik? Természetesen, nem!
Nem, amennyiben megfelelő a vezető munkatársakhoz való hozzáállása! Ha sikerül kialakítani egy mindkét fél számára jól működő, korrekt partneri viszonyt, akkor a beosztott is hajlandó aktívan dolgozni azon, hogy a cég jobban prosperáljon. A vezetők és a beosztottak közötti esetleges ellentétek gyökere általában a nem megfelelő érdekeltségi rendszer! Ha egy munkatárs nem kapja meg a neki járó anyagi és erkölcsi megbecsülést annak ellenére, hogy tisztességesen dolgozik, akkor könnyen belső ellenséggé válhat… Ebben óriási a vezető felelőssége!
Mivel lenne érdemes kezdenünk? Ha körbemennénk a vállalkozásban, és megkérdeznénk a munkatársakat arról, hogy mi a cég célja – mindenki ugyanazt válaszolná? Ha nem, akkor ez egy olyan dolog, amivel nekünk vezetőként azonnal foglalkoznunk kell! Ha mindenki más irányba rángatja a szekeret, akkor az merre fog megmozdulni?
De nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ilyenkor a kollégák sem érzik úgy, hogy egy hajóban ülünk! Együttműködési készségük minimális!Mindenki csak a saját érdekei miatt dolgozik itt!
Ezen mielőbb változtatnunk kell!
A vezetőnek komoly felelőssége, hogy cégének világos, és egyértelmű céljai legyenek, azok ismertté váljanak a munkatársak előtt, és elérje, hogy ők is mellé álljanak.
Ha ezt nem sikerül elérni, akkor ne várjuk, hogy küzdjenek érte! Egy szervezetet mindig a közös célok tartanak össze!
Soha nem a munkatársak igényeihez kell igazítanunk a célokat, hiszen ahányan vannak, annyiféle igénnyel fognak fellépni…
A kitűzött célokhoz kell olyan embereket keresnünk, akik hajlandóak ezért egy korrekt érdekeltségben dolgozni! Az anyagi juttatásoknak egy objektív mérési rendszeren kell nyugodnia, különben az nem fog megfelelően működni a kialakuló bérfeszültség miatt! Az objektív rendszer ez esetben nem csak azt jelenti, hogy tárgyilagos, és valós adatokra épülő, hanem azt is, hogy megegyezésekre alapuló, és mindkét fél számára elfogadható!
Amennyiben egy olyan rendszert sikerül kialakítanunk, amiben a munkatársnak ugyanaz lesz az érdeke, mint a vezetőnek, vagy a tulajdonosnak, akkor neki is nagyobb lesz a munkakedve, és együttműködési készsége nő. Ehhez egy dologra van szükség:
A cserearányoknak stimmelniük kell!
Ha valaki többet termel, akkor az a cég számára is többletbevételt hoz. Ezért nagyobb erkölcsi megbecsülést érdemel, és anyagilag is jobban kell járnia!
Csak ebben az esetben számíthatunk arra, hogy a személy munkához való hozzáállása, és a termelékenysége javulni fog!
A gyenge teljesítményt büntetnünk, a jót díjaznunk kell, ha továbbra is többletteljesítményt akarunk kapni! Az eredményesség miatt a munkatársnak több sikerélménye lesz, javul a morálja, és stabilabbá válik, ezért a hatékonysága tovább nő. És nekünk vezetőként pontosan erre van szükségünk!
Ne tűrjük meg cégünkben a gyengén teljesítőket, mert csak lehúzzák magukkal a többieket! Nem beszélve arról, hogy ők lesznek a legnagyobb gátjai a jó képességű és motivált munkatársak későbbi felvételének! Az ő bérüket a jól dolgozók termeléséből kell kigazdálkodnunk – és ez semmiképpen sem korrekt!
Tehát foglalkoztassunk jó képességű és motivált beosztottakat – őket viszont fizessük meg tisztességesen!
Szil Zsolt