Harcművészből vállalkozó

0
152

Egy olyan cégvezetőt mutatok be most önnek, kedves olvasó, akiből nem sok van Magyarországon. Különlegessége, hogy igazi cégépítőről van szó. Olyan üzletemberről, aki mindenben próbálja meglátni a lehetőséget. Ehhez a tudatosságot a harcművészetből meríti, ami nem pusztán hobbija, hanem az életének szerves része, gondolkodásának, életfelfogásának meghatározója.

Preiss Tamással, a Company Assistant Service Kft. ügyvezetőjével beszélgettem.

Eredetileg szoftverfejlesztő vagyok

– Hogyan indult a vállalkozói életed?

– Fiatalon, illetve a katonaság után elsősorban IT-s cégeknél helyezkedtem el. Azonban ezeknél a cégeknél valahogy mindig a kereskedelemnél kötöttem ki. Akadt olyan vállalkozás, ahol én hoztam létre a nagykereskedelmi tevékenységet, ami addig nem létezett. Jellemző volt, hogy először egyszerű alkalmazottként kerültem egy céghez, majd vezetőként távoztam.

A vállalatoknál megszerzett kereskedelmi kapcsolataimat igyekeztem jól hasznosítani a következő feladataimnál, a következő cégeknél. Vérbeli kereskedőnek tartom magam.

Mások azt mondják rólam, hogy eladom az eszkimónak a hűtőt is. Ezt soha nem gyakoroltam vagy tanultam, zsigerből jön. Már gyermekkoromban is fapuskát cseréltem bicikli dinamóra, hogy elcserélhessem egy eredeti machboxra. Egy 1973-as Monteverdi Hai-ra. Hét nyolc éves voltam ekkor, és természetesen még mindig őrzöm.

– Mitől jó egy kereskedő?

– Tud kérdezni és tud hallgatni.

Azt kell kipuhatolnia egy kereskedőnek, hogy az ügyfélnek mire van szüksége. Illetve vegye észre, hogy az ügyfélnek mire lehet szüksége, mielőtt egyáltalán az igény az ügyfélben megfogalmazódna, és azt adja neki.

Türelmesnek kell lenni. Az a kereskedő, aki rögtön a pénzt, a hasznot hajszolja, nem lesz sikeres hosszú távon. Először önmagát kell tudni eladni. A bizalom megszerzése, kiérdemlése nem rövid idő.

– 1992-ben alakult meg az első vállalkozásom, ami számítástechnikai eszközök, számítógépek, monitorok nagykereskedelmével foglalkozott. A neves ESCOM Computer Kft.-ből váltunk ki hárman és alakítottuk meg a sajátunkat. Már akkor az volt a meggyőződésünk, hogy jobb minőségben tudjuk ugyanazt, mint amit akkor a piacon lévő többi cég.

– A több lábon állást vallod a siker egyik titkának? Azért kérdezem, mert most már négy céged is van.

– A négy vállalkozásból kettő irodatechnikai alkatrészek és kellékanyagok nagykereskedelmével foglalkozik. Azért működik két ugyanolyan profillal két külön vállalkozás, mert a cégek tulajdonosi köre és finanszírozója különböző. Az elszámolások teljesen elkülöníthetőek és egyértelműek.

Egy cég életében az egyik legfontosabb mozzanat a pontos, korrekt beszámoló, és elszámolás a stratégiai befektetők felé.

A másik két vállalkozásból az egyik a KFF Hungary Kft. a tulajdonjogokat gyakorló holding cég. A másik a Company Assistant Service Kft. pedig az a szolgáltató cég, amelyet kollégáimmal, Kovács Anettel és Cser Évivel együtt nemrég kezdtünk építeni.

A csapat: Kovács Anett, Preiss Tamás, Cser Éva

– Mi az, ami vonzott a vállalkozói létben?

Valamit építeni, létrehozni, teremteni

– Elindítani valami teljesen újat. Az ESCOM-nál is az én feladatom volt létrehozni a viszonteladói értékesítési csatornát, majd az azt követő munkahelyeimen is mindig hasonló feladatot vállaltam el. Vállalkozásaim is ezen gondolat mentén alakultak, szerveződtek.

Ha egy vállalkozást „már csak” működtetni kell, az számomra már nem vonzó, nem jelent kihívást és unalmassá válik.

Szerencsére a mostani helyzet az, hogy a Company Assistant Service Kft abban a szakaszban van, amikor még ki kell találni, és fel kell építeni a céget, olyan profillal és minőséggel, amit megkövetelünk magunktól.

– Sikeresnek mondod magad? Hogyan jutottál el idáig? Milyen küzdelmek, buktatók, kudarcok voltak?

Az ember az életében mindig kap lehetőségeket

– Az a kérdés, ki hogyan tudja megragadni azt, és mit tud kihozni belőle.

Sok embernek nehézség, hogy sosem vagy későn veszi észre a lehetőségeket, ezáltal sikertelennek, és keserűnek érzik az életüket. Vagy ha észre is veszik, akkor sem tesznek semmit, mert hiányzik belőlük a HIT.  Hinni kell önmagunkban. Abban, hogy nem vagyunk tehetségtelenebbek  másoknál, nem vagyunk rosszabbak senkinél. Ez szerintem nagyon fontos.

Továbbá azért fontosak és értékesek az emberi kapcsolatok, minden emberi kapcsolat, mert a lehetőségek az embereken keresztül érkeznek, hol egy elejtett mondat, hol egy gesztus vagy egy hosszabb beszélgetés, netán együttműködés által.

Biztos hallottál már más aspektusban a vonzás törvényéről. Véleményem szerint ez itt is igaz. Ha egy lehetőséget meglátsz, majd belevágsz, és teljes odaadással dolgozol, előbb-utóbb jönni fognak emberek, akik akár óhatatlanul is segíteni fognak a megvalósításban, és hoznak további lehetőségeket, amelyek segíteni fognak.

Tovább megyek, azt kell meglátni, hogy még az az ember is segít, akiről azt hiszed, hogy csak hátráltat. Hogy miért? Azért mert talán Ő kell, hogy kihozza belőled a dacot, a „csak azért is” érzést, vagy azt a keménységet, ami ahhoz szükséges, hogy talpon maradj és megvalósítsd a célodat.

Tulajdonképpen úgy jutottam idáig, hogy ennek a szemléletnek egy darabkáját tanultam minden egyes kudarcomból. Például, első vállalkozásomat hárman kezdtük el. Elosztottuk a feladatokat, de a három ember három elképzelése három felé tett lépést eredményezett. Hamarosan be is zártunk a céget.

De jó példa erre a jelenlegi vállalkozásunk is Company Assistant Service Kft. is. Üzleti megfontolásból előző vállalkozásaim is olyan településen működő székhelyszolgáltatónál voltak bejegyezve, ahol ugyanígy nincs iparűzési adó. Ellenben, sok apróság zavart a működésükben és az ügyfelekhez (azaz hozzám is) való hozzáállásukban. Úgy gondoltam ezt én tudom jobban, és a saját igényeimnek is megfelelő színvonalon csinálni.

www.cass.hu


MILYEN ÜZLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRE NYITOTT?

Természetesen mindenre nyitott vagyok, hiszen bármi rejthet egy olyan lehetőséget, ami előre vihet engem, vagy a vállalkozásomat. Értelemszerűen arra törekszem, hogy egy üzleti kapcsolatban kölcsönösen jól járjanak a felek.

Együttműködések szempontjából, olyan kapcsolatokat keresünk, akikkel kölcsönösen ajánlhatjuk egymást, mert hasonló a célpiacunk.

Például szívesen együttműködnénk olyanokkal, akik kifejezetten webáruházaknak szolgáltatnak, vagy olyanokkal, akik fiatal, most induló vállalkozásokkal foglalkoznak. De keressük a kapcsolatot megbízható ügyvédek, könyvelők, adótanácsadók felé is.

Ügyfélkörünket olyanokkal szeretnénk most bővíteni, akiknek összetett adminisztrációs segítségre van szükségük, a székhelyszolgáltatással összekötve, vagy olyanokkal, akik költségeiket szeretnék csökkenteni, azzal, hogy iparűzési adómentes településre, hozzánk teszik cégüket.

Nem utolsó sorban, minél több olyan cégnek szeretnénk segíteni, akiknek nincs idejük, tapasztalatuk, vagy egyáltalán nem szeretnének, olyan feladatokkal foglalkozni, mint a folytonos adminisztráció, a hosszadalmas hírlevélküldés, időpont egyeztetések, Excel táblázatok kezelése.

Nem akarnak postán, hivatalokban sorban állni, személyre szabott ajánlatokat és megoldásokat várnak el. Ezen területeken mi maximálisan megálljuk a helyünket.


A cikk további részében az alábbiakról olvashat:
– Mitől lesz sikeres, versenyképes egy magyar vállalkozó?
– Az életfilozófia, ami hatással volt döntéseire

A cikk további részét Céginformációs Csomag előfizetőjeként olvashatja!

Nézze meg itt, mennyi hasznos céges információhoz, tudásanyaghoz, üzleti lehetőséghez jut a Céginformációs Csomagban »

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ