A Dürer Nyomda nevét az ország minden táján ismerik. A vállalat több, mint 80 éves múltra tekint vissza, így nem meglepő az ismertség. De hogyan építi egy már ismert márka tovább hírnevét, milyen marketing értékkel bír egy tradicionális vállalkozás számára számos szakmai díj elnyerése, és mitől marad továbbra is magas minőségű minden termékük? Ezekről beszélgettünk Fekete Viktorral, a Dürer Nyomda ügyvezető igazgatójával.
Minőség és megbízhatóság 80 éve a nyomdaiparban
– Kiváló Üzleti Márka kategóriában negyedik alkalommal is elnyerték a MagyarBrands Díjat. Ön szerint minek köszönhető ez az elismerés?
– A MagyarBrands a Magyarországon alapított, jól működő vállalatokat megcélzó díj, melyet komoly szempont rendszer alapján ítél oda a független szakmai zsűri.
A MagyarBrands díjat 2010-ben alapították, a Dürer Nyomda pedig 2013-ban, ’14-ben, ’15-ben és ’16-ban nyerte el a díjat.
Nagyjából ugyanez elmondható a Business SuperBrands-re is, hiszen 2010 óta ezt az elismerést is majdnem minden évben elnyertük. Ráadásul ez a díj nemzetközi viszonylatban is nagy elismerést jelent.
A kiválóság ismérvei
A MagyarBrands Díj legfontosabb kritériumai között megtalálható a reputáció, a márkaépítés, a tradíció, a társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepek, a megbízhatóság, az ismertség, az innovativitás.
Ezekkel a paraméterekkel mérik a Díj odaítélésének során a cégeket, de úgy gondolom, hogy ezek a szempontok a mai világban is nagyon fontos kritériumok egy vállalkozással szemben.
A Dürer Nyomdát 1935-ben alapították, azóta jogfolytonosan működik – tulajdonosváltások persze voltak -, de összességében ez a közel 8 évtizedes szakmai munka – amit az iparban betöltöttünk – úgy gondolom, hogy méltán jogosulttá tesz minket arra, hogy ezen díjak komoly követelményrendszereinek mi maximálisan megfeleljünk.
– Mi motiválja Önöket arra, hogy minden évben elinduljanak ezeken a megmérettetéseken?
– Véleményem szerint egy céget nagyon jól bemutat, hogy milyen nemzetközi és hazai versenyeken tudja megmérettetni magát. Mivel ez egy teljesen független díj, ezen nem kell indulni.
Ha ilyen elismert körbe bekerül egy cég, egy márka, akkor onnantól kezdve mindenképpen zsűri fókuszában áll, figyelik a cég gazdasági mutatóit, tevékenységét, és a további szakmai paramétereket.
Ezek összességéből ez a szakmai bizottság minden évben odaítéli a Brands Díjakat az általuk választott vállalkozásoknak.
– Milyen előnyöket, hasznot tapasztalnak a díjak elnyerése által?
– Az általunk elnyert díjakat, mint például a MagyarBrands Díjat is, mi különböző kommunikációs platformokon „reklámozzuk”.
Esetünkben a 8 évtized alatt már el tudtuk azt a célunkat érni, hogy azok a tradicionális partnerek, akikkel a mai napig dolgozunk, a Dürer Nyomda jó hírét viszik, és a mai napig a megbízhatóságot, a hitelességet, a minőséget sugalljuk irányukba.
Ragaszkodom a személyes kapcsolatokhoz
– Milyen kommunikációs stratégiát alkalmaznak a márkaépítésre, annak erősítésére?
– Minden olyan értékesítési csatornán felhasználjuk a márkaépítést, ami a mai kor szellemének megfelelő, gondolok itt a különböző social média platformokra, online média felületekre, illetve televíziós és rádiós megjelenésekre.
Ami nagyon fontos, és kifejezetten ragaszkodom hozzá, azok a személyes kapcsolatok. A kollégáim és jómagam is napi szinten akár telefonon, akár személyesen, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk a partnereinkkel. Kifejezetten törekszem arra, hogy az emberi kapcsolatok legyenek állandó jelleggel a fókuszban, hiszen ezek visznek előre. Nagyon sok esetben ezek a kapcsolatok vezetnek sikerre.
Nálunk a partnerekkel történő kapcsolattartás elsősorban személyesen, illetve telefonos és e-mailes megkeresések által történnek. Számomra a legfontosabb a folyamatos személyes jelenlét, tehát igen sok személyes tárgyalásunk van.
Törekszem arra, hogy a partnereinkkel nagyon rövid időn belül megfelelő személyes kontaktot alakíthassak ki. Ez lehet egy személyes tárgyalás, vevőlátogatás, vagy bármilyen olyan rendezvény, ahol problémákról, megrendelésekről, vagy különböző projektekről tudunk beszélni.
– Online, illetve televízióban, rádióban milyen formában szoktak megjelenni? Ezeken a platformokon mi erősíti a márkájukat?
– A Dürer Nyomdának természetesen van webes elérhetősége, a legfontosabb kontaktszemélyek elérhetőségeivel, van egy Facebook profilunk, ami napi szinten frissül, illetve itt tudunk elbüszkélkedni az elért sikereinkkel. Van egy LinkedIn-es elérhetőségünk, mely elsősorban a szakemberek felé irányul. Televízió és rádióadókkal pedig nagyon jó kapcsolataink vannak már most is, szerződéses együttműködés formájában történik a közös munka. Rövid slide-okkal, spot-okkal, bejátszásokkal jelenünk meg ezeken a platformokon, tehát ezekre is nagy hangsúlyt fektetünk.
Ezek elsősorban reklámok, és nem feltétlenül az elismeréseinkről szólnak, hiszen van egy elég erős marketing stratégiánk is, mely hozzájárul a márkaépítéshez.
Nem törekszünk sok megrendelőre
Ezeknek a megjelenéseknek az eredményeit nagyon nehéz lenne pontosan, számszerűen mérni. Azonban azt tapasztaljuk, hogy a megrendelőink száma évről évre növekszik, de nem számottevően.
Természetesen van egy kialakult, jó partneri körünk, akikkel napi szinten tudunk együttműködni – állandó partnereink száma közel 150 -, de fő célunk a diverzifikált működés. Nem ragaszkodunk ahhoz, hogy sok nagy megrendelőnk legyen, hanem szeretnénk azt elérni, hogy több lábon álljunk, és minél rentábilisabb, minél tradicionálisabb megrendelőszámmal tudjunk együtt dolgozni.
A hitelesség és minőség összefügg
– A MagyarBrands Díj esetében is nagyon nagy hangsúlyt kap a megbízhatóság és a minőség. Önök milyen lépéseket tesznek ennek érdekében? Mitől lesz a Dürer Nyomda megbízható és minőségi?
– Azt gondolom, hogy a hitelesség, a megbízhatóság, a minőségi munkavégzés nagyon összefüggő fogalmak, egyik sem tud létezni a másik nélkül.
A minőség iránti elkötelezettségünket egyébként folyamatosan fejlesztettük. Itt gondolok az elmúlt években történt beruházásokra, technológiák megválasztására.
Folyamatosan arra törekedtünk, hogy a mai kornak megfelelő technológiai rendet építsünk ki, illetve olyan technológiai eszközöket vonultassunk fel a gyártási folyamatunkban is, amelyek abszolút világszínvonalat képviselnek.
Nagyon fontos számunkra, hogy a minőségi technológiát kollektív tudás szerint működtessük, hiszünk a komoly csapatmunkában.
Az elmúlt 8 évtized alatt – függetlenül attól, hogy az emberek cserélődtek, és új szellemi tőkék jelentek meg a cégben – mindig nagyon fontos volt a vállalati kultúra ápolása, gondozása, és fejlesztése.
Folyamatosan képezzük munkatársainkat
Ami szintén nagyon fontos számunkra – elsősorban a minőség esetében -, az a folyamatos képzés. Akár magamat, akár a munkatársaimat évente több alkalommal képzésekre küldjük, illetve olyan beszállítókkal, oktatókkal vagyunk kapcsolatban, akik a napi szintű munkájukhoz elengedhetetlen tudással látják el a kollégáinkat.
A minőségi munkavégzés nagyon összetett dolog, és azt gondolom, hogy ezt nem lehet minőségi szakemberek nélkül megvalósítani.
1,3 milliárd fejlesztésre
– Az elmúlt években nagyon komoly fejlesztéseket hajtottak végre a vállalaton belül. Milyen fejlesztéseik voltak?
2002 óta 1,3 milliárd forint értékben ruháztunk be, gyakorlatilag a nyomda gépparkja teljesen megújult, a régi, elavult technológiákat világszínvonalú gépek váltották le.
Próbáltuk a gépeink közötti kapacitásösszhangot és az egyenletességet úgy biztosítani, hogy olyan gépeket választottunk, ahol gyakorlatilag nem létezik az a fogalom, hogy szűk keresztmetszet.
Mivel a mi portfóliónk diverzifikált – könyvgyártó vagyunk, de egyéb nyomtatott médiát is készítünk -, így nyilván a technológiák között vannak eltérések, de bármilyen papír alapú nyomtatott terméket el tudunk készíteni a legnagyobb hatékonysággal. Alapvetően ez motivált bennünket arra is, hogy olyan műszaki beruházásokat végezzünk, melyek ezeket a leghatékonyabban lekövetik.
Nagyjából a 2000-es években jelentős változások hatottak a nyomdaiparra. Itt gondolok a digitalizálásra, a különböző előkészítési folyamatokra, a digitalizált nyomdatechnológiák, online platformok térhódítására, az e-könyvek piacára. Ezek alapján mindenki látta, hogy egy jelentősebb piaci átrendeződés fog bekövetkezni.
Jelenleg a digitális technológiák térhódítása véleményem szerint mindent megelőz. Nekünk is ebben az irányba volt célszerű fejlesztenünk.
A legnagyobb amerikai, európai gyártók is fókuszálnak már a kiadványok digitális verzióinak megjelentetésére, és a fő cél az, hogy a jelenleg leghatékonyabb nyomdaipari technológiákat ezekkel a digitálisakkal kiváltsák. Ezek a fejlesztések szerintem 5-15-20 éven belül fognak megvalósulni. Hosszú ideig még a meglévő technológiák mellett fogják fejleszteni a nyomdák a meglévő digitális beállítottságot, de azt most nem tudnám megmondani, hogy 2 éven belül milyen változások fognak bekövetkezni.
– Egyre gyakrabban mondogatják, hogy a könyveknek, a nyomtatott médiának leáldozóban van, mindenki digitális formában olvas, a kiadványokat elektronikus változatban keresik a legtöbben. Önnek mi erről a véleménye?
– A nyomdaipar a magyar gazdaság körülbelül 1,5%-át adja, összességében egy meglehetősen erős iparágról van szó, és véleményem szerint az egyik legszebbről is.
Ezen belül a könyvgyártás egy olyan szegmense a nyomdaiparnak, mely az egyik legösszetettebb eljárások egyike. A könyvgyártásnak hihetetlen múltja van, nagyon erős jelene, és mindenféleképpen olyan értékőrző funkciója van, ami a következő generációk számára is nyomtatott, írásos formában fogja megőrizni a múltat.
Az internetben nincs ekkora erő
Úgy gondolom, hogy a könyvnyomtatás nem fog elveszni, mert nem tudja semmi sem lecserélni. Az internetben nincs ekkora erő. A digitalizálódás nyilván hatással van a nyomtatott médiára, de sokkal kisebb mértékben, mint ahogy azt megjósolták. Szerintem nem fog jelentősen csökkenni a nyomtatott média száma, de növekedni sem fog, beállt egy olyan szintre, melyet sok éven keresztül tud hozni.
Keressük a környezettudatos beszállítókat
– Zöld Nyomda Díjat is nyertek több alkalommal, ami azt jelenti, hogy a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektetnek. Ez jelent Önöknek versenyelőnyt?
– Mindenképpen. Ez az elismerés olyan tanúsítványok meglétét jelenti, mely azt bizonyítja, hogy cégünk maximálisan környezettudatosan működik, ez a mindennapi életünk része.
Fókuszban vannak azok az alap- és segédanyagok, beszállítók, akik ezt a filozófiát, üzenetet beépítették a mindennapi üzletpolitikájukba.
Mi ezeket napi szinten monitorozzuk, mérjük a mutatókat, házon belül számtalan olyan kiértékelés van, amelyekkel látjuk ezeknek az értékeknek a változását. Illetve igyekszünk azokra a technológiákra fókuszálni, melyek segítségével hosszútávon környezetkímélő módon tudunk dolgozni.
Nagyon fontos megemlítenem azt is, hogy minden alap- és segédanyag megválasztásánál nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkavállalóink biztonsága, egészsége mindig az előtérben legyen, és ezek legyenek a legfontosabbak.
MILYEN ÜZLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRE NYITOTT?
Mi elsősorban olyan üzleti kapcsolatokra vagyunk nyitottak, amik a mi működésünkhöz szükségesek. Ezt azért mondom, mert ha mi sikeresek vagyunk, és rentábilisan tudunk működni, akkor nagyon sok családot, vállalkozást fenn tudunk tartani.
Mi elsősorban olyan üzleti kapcsolatokat keresünk, akik valamilyen formában papír alapú nyomtatott kiadványokat jelentetnek meg. Ez alatt főként a könyvet, prospektust, magazint, szóróanyagot értem, illetve bármilyen papír alapú nyomtatott terméket.
A beszállítói, stratégiai partneri kapcsolataink az évek alatt kialakultak, de mindig jöhet új partner.
A Dürer Nyomda az iparágéhoz képest egy kicsit speciálisabb alapanyagokat használ. Ezeket az az anyagokat pedig nem sok cég gyártja. Emiatt azt gondolom, hogy aki ilyen termékeket gyárt a nyomdaipar részére, azokkal nekünk már van kapcsolatunk, de ettől függetlenül persze nőhetnek fel újabb cégek is a feladathoz, bár nem ezt a tendenciát figyeltük meg az elmúlt években.
Legfőbb célunk a jövőre nézve, hogy a Dürer Nyomda neve minél szélesebb körben ismert legyen.