Bokri siker a sajtgyártásban

0

Ki hitte volna, hogy Nógrád megyében, Bokor községben világszínvonalú sajtgyártás működik. Egyedisége, hogy teljesen önellátó, ökológiai rendszerbe illeszkedő bio jellegű termelés folyik. Bárány Barnabással beszélgettem az eddig elért sikerekről.

– Mi a finom sajt titka?

– A juhtejet saját gazdaságuk állítja elő, az állatállomány is ellenőrzött, ugyanis a cég tulajdonában van a legnagyobb „A” törzskönyves Gyimesi racka juhállomány. A sajtüzem a legmodernebb gépekkel és technológiával felszerelt. A legfontosabb, hogy a sajtok és a juhtúró 100 százalékos juhtejből készült különleges minőségű delikát termékek, melyeket a tejérzékenységben szenvedők is fogyaszthatnak.

  A „hagyományos” sajtokat valóban kiszorítják az ízesített termékek? 

– Alapvető termékük az úgynevezett félkemény juhsajtok, valamint a feta jellegű lágysajt, a juhgomolya és a bryndza jellegű juhtúró. Alkalmazkodni kell a piachoz, az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb érdeklődés a kolozsmonostori jelleget adó sáfrányos, a fokhagymás ízesítésű, valamint a füstölt ízesítésű sajtok iránt mutatkozott.

– Hogyan ismerik el Magyarországon a minőségi terméket? 

– A Bokri Félkemény Juhsajt Különlegesség fantázianevű termékcsalád elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, erre az eredményre büszke vagyok. Ennek kiválasztása úgy történik, hogy bemennek egy boltba, leveszik a terméket a polcról és bevizsgálják. Erre a díjra nem lehet felkészülni, csak úgy, ha mindig minőségi terméket gyártunk.

– Mit tanácsol annak, aki az élelmiszertermelésben sikereket akar elérni?

– Olyan terméket kell forgalmazni, ami ritkaság, nem tömegáru. Mi csak kézműves termékeket gyártunk, mindig odafigyelünk a minőségre, illetve a kommunikációra és a reklámra. Igyekszünk minden olyan rendezvényen részt venni pl. falunapokon, vásárokon, ahol népszerűsíthetjük a termékünket.

Előző cikkA kiépített oltórendszerek előnyei
Következő cikkTippek iroda kialakításhoz

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here