A szavak ereje, ami lehengerli honlapod látogatóit és még Te is imádni fogod!
Példa, esettanulmány, amiből meríthetsz saját területedre.
A hosszú szövegek titka. Nem olvassák el?
Dehogynem!
Egyik partnerünk, egy költöztető cég tulajdonosa, az első megbeszélésen azt a véleményt közölte, hogy nem kell a sok szöveg. Ott a korábbi honlap, azon is sok felesleges szöveg van. – „Úgysem olvassák el, inkább képek kellenek…”- mondta. – De ez nem igaz.
Amikor elkészült a kezdőlap, kétszer olyan hosszú volt, mint a korábbi, és vagy háromszor annyi szöveges tartalmat villantott. Kíváncsian, várakozással küldtem el a Megrendelőnek.
Ő pedig érdekes módon, változtatás nélkül, azonnal jóváhagyta! Sőt, tetszését fejezte ki pár mondatban. Vajon mi volt az, ami megfordította álláspontját, és ami azonnal megértette vele, miért jobb az új változat még akkor is, ha sok szöveggel operál?
A marketingüzenet
A honlap kezdődhet egy olyan üzenettel, ami azonnal felkelti az érdeklődők figyelmét. Érdemes ezért pontosan tudni, mi a célcsoport „félelme”, s arra vonatkozóan megoldást ígérni. Egyéb udvariaskodás helyett kezdd ezzel a honlapon!
Példa:
Egy költöztető cég kezdhetné ezzel: „Ez a költözés más lesz, mint a többi! Kényelmes, gyors, és mire feleszmél, már túl is van rajta… – ha ilyen költözést szeretne, kattintson!”
További részletek, a probléma boncolgatása ez után következik:
„A költözködést mindenki problémás ügynek tartja, mert a rengeteg pakolás, dobozolás macerás művelet. Összekeverednek a dolgok, a rendrakás utána legalább olyan gond, s a cipekedés közben könnyen megsérülhetnek a bútorok. De most nem így lesz! Pontosan tudjuk mit érez, odafigyelünk, és úgy intézzük, hogy a költözés Önnek a legcsekélyebb gondot se okozza…”
Ez a rész lehet részletes, lényege, hogy jól megnyomkodd a problémákat, de azonnal kínálj megnyugtató megoldást.
Extra ajánlat, amit mások nem nyújtanak
„Tudjuk, hogy a költözéssel járó felfordulás kényelmetlen. Ezért ha full szerviz szolgáltatásunkat választja, akkor ott sem kell lennie, miközben dolgozunk. Mire visszatér, tisztaság és rend fogadja új otthonában, irodájában. Bedobozoljuk, átszállítjuk és berendezzük bútorait, sőt eltüntetjük a munka minden nyomát. Ennél kényelmesebbet el sem lehet képzelni!”
Garancia, amit mindenki szeret
Érdemes kitalálni valamilyen remek garanciát, amivel tovább motiválhatod az érdeklődőt. Minél meredekebb, annál ütősebb! Például: „Ha bármilyen hibát, esztétikai problémát felfedez azt díjtalanul kijavítjuk és a kivitelezési díjat nem számítjuk fel…” – Visszaélnek vele? Talán. De valószínűleg sokkal többen választják vállalkozásodat pont ezért, mert garantálod a pontos, szép munkát.
Korábbi vevők, ügyfelek véleménye
Jó, ha elmondod magadról, milyen nagyszerűen dolgozol, de ettől sokkal jobb, ha mások mondják… Az ilyen vélemények szépen építik a bizalmat, ne hagyd ki őket… Azonban fontos tudni, hogy a lenyomozhatatlan, „Jó fejek vagytok… – Kriszti Budapestről” típusú referenciák ma már nem érnek semmit. Legjobb, ha egy rövid videóban maga a partner elmondja tapasztalatait, ajánlását. Vállalva arcát, saját szavait.
Instrukciók, ezt kell tenni
Minden ajánlat végén el kell mondani, mit kell tenni, hogy az érdeklődő élhessen vele… Mondd el az egyértelmű dolgokat is! Az emberek szeretik, ha a szájukba adják a sült galambot! “Hívja ezt a telefonszámot!” vagy „Ide írja be a nevét, és nyomja meg ezt a gombot…”
További bizalomépítés
Ha bizalmat kapsz, akár magasabb árakat kérhetsz, mert Téged választ, tőled kíván vásárolni. Mert bízik benned… – Minden részlet, ami növeli a cégeddel szemben a bizalmat, hasznos eleme honlapodnak.
Egyik új elem, ami nem megszokott, de figyelmedbe ajánlok, az a társadalmi szerepvállalás. Egy igazán jól működő cég odafigyel a környezetére, segít másokon, támogatja a tudományt, a betegeket, az állatokat stb. Ha van ilyen tevékenységed, azt érdemes bemutatni a honlapon is. Ha valaki jól teljesítő, lelkiismeretesen dolgozó céget keres, egy ilyen plusz szerepvállalás nagyszerűen alátámasztja céged imázsát, klassz PR értéke van.
Ha a fentieket jól kombinálva az érdeklődők szeme elé tárod, nincs az a potenciális partner, aki végig ne nézné honlapodat, ajánlataidat.
Gergely Gábor
www.alphadesign.hu
MILYEN ÜZLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRE NYITOTT?
Olyan cégeket keresek, akiknek segíthetek javaslatokkal, vagy amelyek szolgáltatás portfólióját kiegészíthetem.