Még ebben a hónapban megindulhat a magyar húskivitel a Fülöp-szigetekre, miután megkezdődött az állattenyésztésre és a növénytermesztésre egyaránt kiterjedő agrárkutatási partnerség – írja Élelmiszer.hu, illetve az MTI.
Az információk alapján elsőként 3 magyar vállalat kapta meg az engedély a hús exportra. Emellett további 7 cég kérte a kivitelei jogosultságot.
A Fülöp-szigetek az élelmiszerek mellett számít a magyar mezőgazdasági gépekre és technológiákra is. Ezek az új piaci lehetőségek így már elég széles vállalati kört érintenek.
Nem régiben készített interjúban a Gallicoop Zrt vezérigazgatója éppen arról beszélt, milyen jó lenne, ha a korábban elveszített keleti piacok új megnyílnának.
Az említett cikk beszámolt arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium 12 millió forinttal támogat egy olyan megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet magyar cégek készítenek a Fülöp-szigetek legnagyobb tavának megtisztításához és rehabilitációjához. A Fülöp-szigeteknek nagy szüksége van víztisztítási technológiákra, egy 10 ezres településük teljes vízellátását jelenleg is magyar berendezés biztosítja – mondta el a miniszter.
A manilai kormány minisztere rendkívüli lehetőségeket lát a kereskedelem és az ipar fejlesztésére, ezért a két ország közötti együttműködések bővítését szorgalmazta. A Fülöp-szigetek a élelmiszeriparon, a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson túl egyebek között az elektronika, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területén lát együttműködési lehetőséget, és üdvözölné az üzleti kapcsolatok bővítését is – emelte ki.
Azt gondolom, ezek jó hírek azok számára, akik újabb piacokra és export lehetőségekre vágynak.