Az egyetlen, aki Magyarországon csigaleveleket gyárt

0

Az Armour & Forge Kft. alakulásakor kovácsoltvas kerítések elemeinek gyártásával foglalkozott, azonban tevékenységváltásra kényszerültek a gazdasági élet alakulása miatt. Azonban ez a váltás nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen csigalevél-gyártással kezdtek foglalkozni, Magyarországon egyedüli vállalkozásként.

Egyre nagyobb sikereket érnek el, egyedi termékeiket a világ egyre több pontján alkalmazzák. A cég ügyvezetőjével, Czepán Lajossal sikereikről, innovatív fejlesztéseikről, és a csigalevél rendkívül tág felhasználási lehetőségeiről beszélgettünk.

Pontosan mi a csigalevél? Hol használják a terméket?

Az Armour & Forge Kft. kovácsoltvas kerítések elemeinek gyártásával kezdte a tevékenységét, valamint laposvasak mángorlásával foglalkoztunk. Mint sok más vállalkozást, bennünket is rosszul érintett a néhány évvel ezelőtti válság, rá kellett jönnünk, hogy ez a tevékenység a megélhetésünkhöz kevés. Profilváltáson mentünk keresztül, szállítócső gyártással kezdtünk foglalkozni. Majd 8 évvel ezelőtt minden energiákat a csigalevél-gyártásra összpontosítottuk.

Ekkor egy ismerős vállalkozással együttműködve Kínában egyedileg készíttettünk gépet, melynek segítségével mezőgazdasági felhasználásra kombájn-csigákat tudtunk gyártani. Ez volt tehát az új tevékenységünk kezdeti lépése, egy géppel kezdtük meg a kombájn-csigák gyártását. Ezt követően továbbra is a mezőgazdasági cégekre koncentráltunk, elkezdtünk szárítók, keverők, takarmányelosztók csigáinak gyártásával foglalkozni. Idővel szélesítettük a termékpalettánkat egy egyedi – saját elképzelésünk alapján legyártott – szegmensnyomó gép beszerzésének köszönhetően. Ez a berendezés tette lehetővé, hogy ipari cégek részére is gyárthassunk csigaleveleket, például biogáz-üzemek, valamint sóder-, kavicsbányák számára. A gép segítségével 25 mm vastagságig tudunk szállítócsigát gyártani.

A mezőgazdasági és ipari felhasználókon kívül van egy harmadik termékkörünk is, a tekercs-csigalevél gyártása. Ez a csigalevél laposvasból készül, kazánkarbantartók a legnagyobb felhasználói ennek a terméknek, apríték, ocsú, pellet be-, valamint kihordására, továbbá a kazánok füstcsövének tisztítására használják.

Tudomásom szerint az Armour & Forge Kft. az egyetlen az országban, és a régióban is, mely mindhárom iparág számára gyárt csigaleveleket.

Honnan jött az ötlet, hogy éppen a csigalevelek gyártásával kezdjenek foglalkozni a válság ideje alatt?

8 éve kapcsolatban álltunk egy kétszemélyes vállalkozással, mindketten egy nagy kombájngyártó cégnél dolgoztak korábban. Miután megalapították a saját vállalkozásukat, csigalevél forgalmazással kezdtek foglalkozni, magát a terméket pedig a korábbi munkáltatójuktól vásárolták. E vállalkozás egyik tagja később nekem adta el a tulajdonrészét a cégben, és gyakorlatilag innen indult a saját gyártás. Nem láttam értelmét a csigalevelek megvásárlásának, hiszen tudtam, hogy mi magunk is képesek vagyunk legyártani, a gépbeszerzést követően persze.

Európai piacra nem gyártanak olyan berendezést, melyre nekünk szükségünk volt, ezért azt Kínában kellett megcsináltatnunk. Nagyon nagy piaci előnyt jelent ez a gép, gyakorlatilag elmondható rólunk, hogy nincs konkurenciánk, nem csak Magyarországon, de a környező országokba is mi szállítjuk a csigaleveleket, sőt, Németországba, Észak-Afrikába, Finnországba, Kanadába is exportálunk.

A megrendelőik honnan értesülnek az Armour & Forge Kft. szolgáltatásairól? Hogyan kommunikálnak?

Internetes hirdetések segítségével hallanak rólunk, illetve a 9 nyelven elérhető weboldalunkról. Elmondhatom, hogy ezen kívül más marketing eszközre nincs szükségünk, ennek köszönhetően keresnek bennünket a megrendelők.

Büszkén mondhatom, hogy ha egy vállalkozásnál valamilyen szállítócsigára van szükség – legyen szó egy német multiról, vagy magyar nagyvállalatról, de akár biogáz-üzemről, vagy szennyvíztelepről -, hozzánk fordulnak segítségért, és akár 1 nap alatt is le tudunk gyártani bizonyos termékeket.
Ezek az üzemek, nagyvállalatok nem állhatnak hetekig a munkával, hiszen az hatalmas kiesést jelent számukra, ezért kell ennyire gyorsnak lennünk.
Például mikor a STRABAG betonkeverő üzemében egy kiszállító csiga tönkrement – szétszakadt -, nem volt idejük arra, hogy a külföldi gyártótól rendeljenek egy új csigát, melynek már a szállítása is több hétig tart. Tudják, hogy sokkal gyorsabb megoldást jelent, ha bennünket keresnek az ilyen feladatokkal. Nem egyszer fordult már elő, hogy reggel 6-ra meghozták a tönkrement csigát, és délelőtt 10-kor már vihették is az újat.

Ön szerint hogyan lehetséges, hogy Kelet-Európában Önök az egyetlen vállalkozás, amely szállító csigák gyártásával foglalkozik?

Ezt pontosan nem tudom megmondani, de úgy gondolom, hogy a technológia okozhatja ezt. Véleményem szerint sokan nem ismerik magát a technológiát. Annak érdekében, hogy alaposan megismerhesse valaki, nagyon sok kitartásra is szükség van, ugyanis nem egyszerű a csigalevél-gyártás. Nekem is közel 10 év kitartó munkájával sikerült valódi eredményeket elérnem.

Annak idején kinevettek bennünket, nem akarták elhinni, hogy egy olyan kisvállalkozás, mint mi, csigalevelet fog gyártani. De szerencsére nem tántorítottak el bennünket.

Nemrég eszközbeszerzésre nyertek Európai Uniós pályázatot. Milyen jellegű fejlesztés fog megvalósulni Önöknél?

A berendezés, melyet most vásárolunk, Új-Zélandról érkezik. Ez lesz a harmadik ilyen gép egész Európában. Ez a forgalmazó új-zélandi cég saját fejlesztésű berendezése, róluk pedig tudni érdemes, hogy kizárólag olyan vállalkozások számára értékesíti gépeit, melyek bizonyíthatóan csigalevél-gyártással foglalkoznak. Nem is tudtunk arról, hogy a forgalmazó cég vizsgálódik utánunk, alvállalkozónak adták ki a munkát, hogy járjon utána, Magyarországon kik foglalkoznak ezzel a tevékenységgel, és mi valóban ezen cégek közt vagyunk-e. Több mint 10 magyar vállalkozást vizsgáltak meg, mely alapján kiderült, hogy tényleges gyártók az országban valóban csak mi vagyunk, a többi társaság csak valamilyen szintű forgalmazó. A gépgyártó cég nagyon komolyan veszi a partnerkapcsolatait, ugyanis a szerződés megkötése előtt először Budapesten, majd Új-Zélandon is tárgyaltunk személyesen. Ezt követően pedig megkaptuk a lehetőséget a gép megvásárlására. A berendezés segítségével az ipari felhasználók számára tudunk csigát gyártani, 3 cm vastagságig.

Magyarországon még nem, de Új-Zélandon már az 1800-as évek óta ismert alkalmazási technika, hogy az építkezéseken nem pontalapot készítenek, hanem  csiga-alapot. A pontalapok úgy készülnek – a legtöbb esetben -, hogy egy 1 m átmérőjű és 20 m mély lyukat fúrnak, a földet pedig kitermelik ebből a lyukból. A kialakult résbe egy acél köpenycsövet, majd egy vas szereléket helyeznek el, ezt követően pedig kiöntik betonnal. Ez a pontalap készülhet akár 2 hétig is. Azonban erre kifejlesztettek egy másik technológiát is: egy 1,5 átmérőjű, nagyon vastag acéllemezből csigát gyártanak – melynek rendkívül kicsi a menetemelkedése -, és ezt a csigát tekerik le akár 40-50 m mélyre, majd lenn hagyják a földben, így egyfajta „talpként” funkcionál. Ennek a technológiának a kivitelezési ideje 2 nap. Ezzel a módszerrel pedig – láthatóan – sokkal gyorsabban készíthető el a pontalap. Nem csak a hagyományos építőipari munkák során alkalmazható ez a technológia, ugyanis például Hollandiában már egy ideje a tengerparti eróziók megakadályozására, csökkentésére is alkalmazzák a módszert. Ez egy rugalmas, és rendkívül teherbíró megoldás, mindemellett pedig még költséghatékony is. Az általunk beszerzésre kerülő berendezés segítségével a jövőben mi is tudunk ilyen jellegű építőipari felhasználásra is csigát gyártani.

Az elmondottak alapján bizonyára dinamikusan növekszik a vállalkozása. Mi az, ami mégis kihívást jelent a mindennapok során?

Ami a közelmúltban sok gondot okozott, az a telephelyünk mérete. Hirtelen nőtt meg a vállalkozás, sokkal több munkánk lett, ráadásul jóval nagyobb termékeket kellett gyártanunk, azonban a telephelyünk mérete ugyanakkora maradt. Szükségünk volt egy új üzemre, így felépítettünk egy másik, 400 m²-es üzemet, de ezt saját erőből.

De legjobban az előttünk álló lehetőségek foglalkoztatnak. Tavaly is nyertünk már EU pályázaton gépbeszerzéshez támogatást, akkor egy CNC plazmavágót vásároltunk, melyre nagyon nagy szükségünk volt. Korábban a megrendelési határidők nagyban függtek az alvállalkozóink gyorsaságától, hiszen lézerrel vágattam az alapanyagot. Ennek következménye az volt, hogy sok esetben 2-3 napot, rosszabb esetben pedig akár 1 hetet is várnunk kellett az alapanyagra. Sőt, előfordult olyan eset is, hogy egy megrendelés teljesítésére 3 hét állt rendelkezésünkre, de csak magára az alapanyagra 2 hetet kellett várnunk, és csak 1 hetünk volt a többi gyártási folyamatra. A tavalyi gépbeszerzésnek köszönhetően azonban már nem kell másra várnunk, ha beérkezik egy megrendelés, azonnal el tudjuk kezdeni a gyártást. Ennek az egy gépnek köszönhetően jelentősen csökkent a gyártási időnk.

Vannak visszatérő – nagyvállalati – megrendelőink, az egyik legnagyobb az Andritz Kft., egy osztrák vállalat magyar leánya. Ez a cég energetikai, vízerőművi, valamint papírgyári gépek gyártásával foglalkozik. Mostantól – az új gépünknek köszönhetően – vízi erőművekben használatos turbinacsigákat is tudunk gyártani az Andritz részére. Ez megrendelői oldalról is nagy könnyebbséget fog jelenteni, ugyanis ezeket a speciális csigákat korábban Törökországból és Finnországból kellett beszerezniük. A magyar leányvállalatnak ugyan van egy saját fejlesztésű gépe, de az csak egy fajta csigát képes gyártani. A mi gépünk azonban több fajta csiga gyártására lesz képes.

Milyennek látja a jövőjüket? Milyen irányba szeretnének fejlődni?

Jelenleg az ipari megrendelőkre szeretnénk koncentrálni, éppen ezért egyre inkább fókuszálunk például a biogáz üzemekre, valamint az újrahasznosítással foglalkozó cégekre. Például fólia és PET palack újrahasznosító gépeket gyártó, német vállalkozással tárgyalunk jelenleg.

Nagy kihívást jelent számukra, hogy a PET palack darálékot 7 m magasba felszállítsák. Mi pedig erre dolgoztunk ki egy új megoldást, melyet -, ha minden jól megy – mi is fogunk kivitelezni. Jelenleg magasnyomású levegő segítségével „fellövik” a darálékot a kívánt helyre, mely természetesen – a kompresszor és az áram használata miatt – rendkívül költséges, emellett pedig sok a hibalehetőség is ez esetben. Mi erre szeretnénk egy megbízhatóbb, költséghatékonyabb módszert kidolgozni.

Ezeken kívül pedig a biogáz üzemek használnak nagyon sok csigát, melyek gyorsan is kopnak, ezért állnak ők szintén a fókuszunkban.

Továbbá elektronikai újrahasznosító cégek irányába szeretnénk nyitni. Európában összesen 57 olyan vállalkozás van, mely elektronikai berendezések – televíziók, hűtő-, mosógépek, stb. – feldolgozásával foglalkozik. Ezeket a cikkeket ledarálják, majd a darálékot szortírozni, válogatni kell. Ez a válogatási technológia jelenleg ott tart, hogy a fémeket mágnessel, optikai eszközökkel viszonylag könnyen el tudják különíteni az egyéb részektől, azonban a műanyagokat – polietilén, polipropilén, hőálló műanyag – nem tudják szétszortírozni. Erre vonatkozóan van egy fejlesztésünk – már maga az ötlet is a miénk -, mellyel az említett műanyagokat lehet szeparálni. Ez egy teljesen egyedi igény alapján történő fejlesztés.


Milyen jellegű üzleti kapcsolatokra, együttműködésekre, stratégiai partnerségekre nyitott?

Az Armour & Forge Kft. egy kisvállalkozás, nincs ISO minősítésünk, és nem szeretnénk ezzel rendelkezni, ugyanis nem vagyunk erre felkészülve, ezért például szériagyártásban nem tudunk részt venni.

Folyamatosan vannak új megkereséseink több iparágból is, akár mezőgazdasági, akár fémipari területekről is. Ezek nem feltétlenül megrendelések, nyitottak vagyunk arra is, ha egy vállalkozástól csak tanácsért keresnek meg bennünket. Szívesen segítünk az ötletelésben, a kivitelezési, tervezési lehetőségek felderítésében. Javításban is állunk az érdeklődők rendelkezésére, illetve fémipari bérmunkákat is veszünk igénybe mi is, hiszen nem tudunk mindent házon belül elvégezni.

www.csigalevel.hu

Előző cikkAki szenvedélyesen keresi a szakmai kihívásokat
Következő cikkEgyetlen üzleti kapcsolat indította be az üzletet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here