Egyetlen magyar cég került fel a Financial Times Európa 1000 leggyorsabban fejlődő cégét összegyűjtő listájára, mégpedig a győri Attrecto Zrt. A vállalkozás a 142. helyet foglalja el, ezzel a régiónk negyedik leggyorsabban növekvő cége lett. Nem mellesleg tavaly a Deloitte Tech Fast 50 listájára is felkerültek.
Az alapító fiatalok több éve nagy, német multiknál dolgozó szakemberek voltak. Kiss Gergely cégvezető is az Attrecto előtt a Siemensnél, az Audinál és a SAP-nál is dolgozott.
A kezdeti sikerek
Induláskor egy dologban voltak biztosak az alapítók, mégpedig abban, hogy az okostelefon a fő irány. A kérdés csak az volt, hogy Androidra, vagy Facebook-ra fejlesszenek. Végül előbbi mellett döntöttek, az indulást pedig az addig félretett pénzből, Kiss elmondása szerint néhány millió forintból támogatták meg. A három alapító pedig a helyi egyetemhez fordult, ahonnan 4 diákkollégát szereztek maguk mellé.
Az első, 2010-es évet végül 8 millió forintos árbevétellel zárták, főként annak köszönhetően, hogy ők csinálták a Vodafone vízilabda-válogatottnak készített hivatalos alkalmazását. Az első nagy sikert mégsem ennek, hanem annak köszönhették, hogy az egyik kolléga kiszúrta Jamie Oliver egy felhívását, melyben egy olyan applikációt kellett fejleszteni, ahol az okostelefont és az egészséges életmódot kötik össze.
Az Attrecto végül egy olyan alkalmazás prototípusával jelentkezett, melynek köszönhetően a telefonnal a kézben lehetett tornázni. „Az okostelefonokban lévő háromtengelyű gyorsulásmérő másodpercenként 50-100 mintát készít, így a telefon vissza tudott jelezni, hogy mennyire csinálja jól valaki a mozdulatokat” – mesélte a rendszer lényegét Kiss. Az ötlet bejött, több mint kétszáz indulóból a negyedikek lettek a zsűri és másodikak a közönség szavazásán.
Ami a nagy áttörést hozta: a beszélgetés
A megmérettetésnek köszönhetően bekerültek a sajtóba, a nagy áttörést azonban nem ez hozta meg. „Bár jó visszajelzés volt arra nézve, hogy valóban ügyes gyerekek vagyunk, de ebből bevételünk nem volt, mindössze egy Google Nexus telefont kaptunk” – emlékezett vissza Kiss.
Viszont a versenynek köszönhetően Magyarországon is meghívták őket befektetői rendezvényekre, ahol hamar fel is keltették az érdeklődést. „Akkoriban azt sem tudtuk, mi az a kockázati tőke, nem is pénzért mentünk oda, hanem mert érdekesnek tűnt az egész.
Aztán elkezdtünk beszélgetni, megmutattuk a nyomógombos telefonnal rendelkező befektetőknek az okostelefont.
Talán épp az adta a hitelességünket, hogy nem pénzért kuncsorogtunk, hanem őszintén beszélgettünk.
Akárhogy is, két hét múlva felhívtak, hogy érdekes volt a beszélgetés, talán érdemes lenne komolyabban leülni tárgyalni” – mondta az Attrecto alapítója.
Tanulság:
– Van értelme kötetlenül leülni, megismerni egymást és beszélgetni.
– Nem csak az a tevékenység hoz profitot, ami a konkrét értékesítésre irányul.
– Olyan találkozásra is érdemes időt szánni, ami nem célirányos tárgyalás.
Kérdések:
– Emlékszik olyan alkalomra, amikor az ön cége egy személyes találkozásnak köszönhetően kapott nagy lendületet?
– Mennyire nyitott ön megismerkedni más cégvezetőkkel?
– Mennyi időt szán ön a személyes üzleti kapcsolatok ápolására? Csak alkalom szerűen vagy tudatosan foglalkozik vele?
Ha többre vágyik, csatlakozzon az Együttműködő Gazdaság Programhoz!
(Fotó: origo.hu)