A válság alatt váltunk a legnagyobb magyar felvonó gyártóvá

0

A NYÍR-LIFT Kft. annak idején a tulajdonos garázsában kezdte el felvonó alkatrészek gyártását, ma pedig a legnagyobb magyar felvonó gyárnak számít. De nem csak felvonó gyártással foglalkoznak, beszállítói tevékenységüket kiterjesztették az ipar egyéb szegmenseire is, mely megalapozta a cég stabilitását, és a gyorsan növekvő, gazella vállalkozások sorába emelte őket. A vállalkozás ügyvezetőjével, Kováts Dániellel beszélgettünk a múltról, és az elmúlt években végrehajtott, jelentős fejlesztésekről, valamint jövőbeli terveikről.

Mivel foglalkozik a NYÍR-LIFT Kft.? Honnan indultak, mit kell tudni Önökről?

A céget 1990-ben édesapám, Kováts Attila alapította. Kezdetben felvonók, illetve felvonó komponensek gyártásával, valamint karbantartással foglalkoztunk. Legnagyobb megrendelőink – már az alapítást követő években is – külföldi multinacionális vállalatok magyarországi leányvállalatai voltak. Például a Schindler Hungária Kft. és az OTIS Hungária Kft. rendszeresen rendelt tőlünk kabinokat, vázakat. Velük a mai napig kiváló kapcsolatunk van.

Annak idején édesapám a garázsban kezdte meg a gyártást, melynek oka az volt, hogy a ’80-90-es években csak a Magyar Felvonógyártól lehetett alkatrészeket beszerezni, azonban monopol helyzetük miatt egyre magasabb hibaaránnyal dolgoztak. Ez a kis garázscég nőtte ki magát olyan szintre, hogy komplett berendezések gyártását is el tudjuk végezni, illetve a lakatos- és lemezmegmunkálással kapcsolatos részfeladatokat is mi látjuk el. Természetesen a főbb, specifikusabb alkatrészeket, mint a hajtóművek, sínek, mi is a szabadpiacról vásároljuk.

Egészen 2006-ig folytatta ezeket a tevékenységeket édesapám, időközben pedig elkezdte egy nemzetközi gyártó liftajtóinak forgalmazását is a NYÍR-LIFT Kft. Ez a vállalat kérte fel 2006-ban édesapámat, hogy segítsen felépíteni egy új gyárat a megbízásukból. Egy 15.000 nm-es gyárról van szó, mely jelenleg 300 főt alkalmaz. A felkérést elfogadta, emiatt én vettem át 2007-ben a NYÍR-LIFT Kft. vezetését, 2008-ban pedig beköszöntött a válság. Ebben az időszakban vettem észre azt, hogy meglehetősen szűkülnek a lehetőségeink, ugyanis a multinacionális vállalatok már nem tőlünk, hanem más forrásokból szerzik be a termékeket, valamint komoly költségcsökkentésbe kezdtek. A profilváltásban láttam lehetőséget akkor, ennek érdekében pedig elkezdtünk rendszeresen pályázni, mely már az elején sikeresnek bizonyult.

Akkor két alkalommal is sikerült Európai Uniós támogatást elnyernünk, első alkalommal a telephelyünk fejlesztésére vonatkozott a támogatás. Ennek keretein belül telephelyünket bővítettük, pontosabban egy olyan irodakomplexum megépítését valósítottuk meg, mely nemzetközi, multinacionális vállalatok képviselői előtt is megállja a helyét. Ezzel egy időben a gyártócsarnokunk területét is bővítettük.

A másik nyertes pályázat eszközbeszerzésre vonatkozott. Ennek köszönhetően szereztük be első lézervágó gépünket. Úgy terveztük, hogy ezt a berendezést csak saját célokra, saját munkák elvégzésére használjuk, azonban folyamatosan kezdtek beérkezni megrendelőinktől lézervágásra vonatkozó megbízások is. Ez volt az oka, hogy lézervágó tevékenységünk lassan, de biztosan, folyamatosan bővült, 2-3 év alatt pedig oly mértékben felfutott, hogy jelenleg árbevételünk körülbelül 50%-át teszi ki a lemezmegmunkálásra vonatkozó beszállítói tevékenység. Konkrétan lemezmegmunkáló, élhajlító, porfestő, szemcseszóró beszállítói tevékenységet végzünk.

2015-ben már ott tartottunk, hogy saját részünkre felvonót csak abban az esetben gyártottunk, ha nagyon „muszáj” volt, nem tudtuk beszerezni a szabadpiacról. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy ez csak a standard felvonók esetében igaz, hiszen nagy szériás gyártás során nem tudjuk felvenni a nagy multik áraival a versenyt. Azonban minden egyéb, egyedi méreteket, megoldásokat megkövetelő megrendelés esetében még mindig megéri a megrendelőnek egyediben gyárttatni. Így jutottunk oda, hogy manapság már kizárólag egyedi felvonókat gyártunk, a szükséges, standard berendezéseket pedig más gyártótól szerezzük be.

Volt más oka is annak, hogy ezeket a standard termékeket külsős partnertől szerezték be?

Igen, a válság főként az építőipart érintette, és ez számunkra is nehézséget okozott, illetve nagy problémát okozott, hogy szinte „küzdenünk” kellett azért, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz. Sajnos az építőipar hektikus tendenciát mutat hosszú évek óta. A lemezmegmunkálási beszállítói tevékenységünk során azonban tőkeerős nagyvállalatokkal állunk kapcsolatban, ennek köszönhetően működésünk is sokkal kiszámíthatóbb, stabilabb.

Az elmúlt néhány évben több jelentős fejlesztést is megvalósítottak Európai Uniós pályázati támogatások igénybevételével. Milyen jellegű fejlesztések ezek?

2015-ben már működött a teljes gyártókapacitásunk, ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy újabb pályázatokat adjunk be. Ezek egyike volt egy K+F+I pályázat, melynek ugyan 50%-át fogadták el, de ez is nagy eredmény volt számunkra. Ez a pályázat egy csúcstechnológiájú felvonó berendezés fejlesztésére vonatkozott, maga a kutatás még folyamatban van, idén decemberben fogjuk befejezni. Tulajdonképpen egy olyan terméket fejlesztünk ki, amivel a százezres darabszámot gyártó, jelenlegi beszállítóink termékeivel egyenértékű, versenyképes termék tudunk előállítani. Az sem titkolt tervünk, hogy ezzel a fejlesztéssel a jelenlegi beszállítói kapacitásunkat is növelni tudjuk.

Mivel ebből a pályázatból a bírálók kivették a legfontosabb berendezést, egy fiber lézert, egy másik EU-s pályázatot is benyújtottunk, melyet el is nyertünk, ennek segítségével pedig tavaly sikeresen megdupláztuk a kapacitásunkat. Beszereztünk a már meglévő TRUMPF CO lézerünk mellé egy AMADA CO lézert, illetve egy szintén AMADA élhajlítót.

E pályázatok elbírálása sajnos lassan történt meg, így a beszerzett berendezések telepítését követően azonnal be is nyújtottuk a következő pályázatunkat tavaly ősszel, mely újabb gépbeszerzésre vonatkozik. Ez esetben egy kombi, fiber lézergép vásárlására pályáztunk, sikeresen. Bízom benne, hogy ezt a berendezést még idén üzembe tudjuk állítani.

Ezekre a berendezésekre amiatt van szükségünk, mert a partnereink elégedettek a munkáinkkal, azonban még nagyobb elégedettséget szeretnénk elérni azáltal, hogy a megrendelési volument is növeljük, illetve egyre több szolgáltatást nyújtunk. Tehát egy pillanatra sem állhatunk meg a beruházásokkal, hiszen a multinacionális partnereinknek igénye van arra, hogy mindent egy kézből kapjanak meg, eszközbeszerzéseink pedig ezt teszik lehetővé. Biztos, tőkeerős beszállítókat keresnek ezek a vállalatok, mi pedig ilyen vállalkozás kívánunk lenni.

Szükségünk van a szabad kapacitásra is annak érdekében, hogy a meglévő partnereink további megrendeléseit is ki tudjuk szolgálni, ne kelljen visszautasítani őket kapacitáshiány miatt. Azt az elvet pedig eleve elvetem, hogy csak egy komoly megrendelőre fókuszáljak, hiszen manapság egyetlen lábon nem lehet megállni. Volt már válság, és bizonyára lesz is, ezért támaszkodunk mi is több, megbízható megrendelőre. Arra törekszünk, hogy 3-4 nagyvállalat folyamatos beszállítói legyünk, valamint több, helyi és környékbeli, kisebb lakatosműhely, valamint KKV partnerei szeretnénk lenni és maradni.

A pályázati támogatások a lemezmegmunkálási, vagy a felvonó gyártási tevékenységükhöz kapcsolódnak?

A felvonó gyártási tevékenységünkhöz a K+F+I pályázat kapcsolódik, de fontos tudni, hogy a felvonó gyártás tevékenységünk már kevesebb, mint 50%-át teszi ki. Természetesen ezzel kapcsolatos további bővítési terveink is vannak, de az építőipar kiszámíthatatlansága miatt jelenleg ezek a fejlesztések háttérbe szorultak.

A kutatás-fejlesztési pályázaton kívül azonban minden további elnyert támogatás a beszállítói tevékenységünk stabilizálására vonatkozik. Ezen a területen sokkal egyszerűbben tudunk tervezni, sokkal kiszámíthatóbb, ezáltal pedig bátrabban alkalmazunk több munkavállalót is. Számukra megfelelő oktatást tudunk biztosítani, és hosszú távú jövőképpel szolgálhatunk.

Felvonó gyártási tevékenységüket illetően milyen terveik vannak?

A felvonó gyártás mindig is fontos lesz számunkra, beszüntetni ezt a tevékenységet semmiképp sem szeretnénk. Mint már említettem, a cég vezetését a válság alatt vettem át, és elmondhatom, hogy abban a nehéz időszakban is sikerült elérnünk, hogy felvonó értékesítés tekintetében a második helyet érjük el országos szinten, csak egy multi előzött meg bennünket. Magyarországon összesen 4 nagy multi tevékenykedik, a válság alatt hármat előztünk meg. Önmagában már ez is nagy eredmény, de ha jobban belegondolunk, akkor sikerült a legnagyobb magyar felvonó gyártóvá válnunk. De ettől függetlenül az az időszak rendkívül kockázatos volt, szinte mindegyik projekttel finanszírozási problémák voltak, megbízói oldalról. Nagyon sok álmatlan éjszakám volt akkoriban.

De elkezdtük a beszállítói tevékenységet, tőkeerősek lettünk, és ezáltal jóval nagyobb projekteket vagyunk képesek vállalni, mindkét iparág tekintetében.

Hosszú távú stabilitásunkat a beszállítói tevékenységben látom, de magával a felvonógyártással semmiképp nem szeretnénk felhagyni, ugyanis Magyarországon, ahogy már említettem, nagyon jó nevünk van, ráadásul ez a szegmens a „szívünk csücske”.

Ha jól tudom, akkor a felvonók mellett akadálymentesítő eszközök, mozgólépcsők, emelőasztalok gyártásával is foglalkoznak. Kérem, mondjon ezekről is néhány szót!

Ezek közül a legnagyobb jelentőséggel az akadálymentesítés bír. Mikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, meghatározták, hogy minden középületet akadálymentesíteni kell 2013-ig. Emiatt jelentős mennyiségű megrendelésünk érkezett abban az időben a közszférából. Ez a trend 2013 után lecsengett, azonban az elmúlt pár évben, a megnövekedett számú építőipari kivitelezéseknek köszönhetően, ismét emelkedett akadálymentesítő eszközeink, berendezéseink iránt a kereslet, jelenleg e téren is élen járunk a magyar vállalkozások közt.

Hogyan látja a vállalkozását körülbelül 3 év múlva?

Mindenképpen további fejlesztéseket tervezünk, további pályázati lehetőségeket szeretnénk kihasználni, amennyiben lesz rá lehetőségünk.

Számítunk a gazella, azaz a gyors növekedésű vállalkozások fejlesztésére vonatkozó pályázat újranyitására. Ma már mi is gazella vállalkozásnak minősülünk, és telephelyünk fejlesztésének előremozdításában sokat segítene e támogatás, ugyanis kinőttük az üzemünket. Amennyiben ismét sikeresen tudunk pályázni, akkor nem csak telephelyfejlesztést – pontosabban új telephely vásárlását – valósítanánk meg, hanem újabb berendezések beszerzését is.

Emellett, ahogy már említettem, továbbra is szeretnénk fejleszteni felvonógyártásunkat, azonban fókuszban a beszállítói tevékenységünk erősítése és fejlesztése áll. Jelenlegi partnereink ezen fejlesztési terveinket igénylik, és pozitívan is fogadják.

Milyen iparágak részére szállítják be termékeiket?

A felvonó ipar legnagyobb ajtógyártó cége számára jelentős mennyiségben szállítunk be. Ezen kívül főként német és holland gépgyártóknak, továbbá közvetve az autóipar számára is beszállítunk. De nem csak multik számára gyártunk, nyitottak vagyunk napi 10-20, vagy 100 db-os beszállítói megkeresésekre is, ezzel a lehetőséggel pedig a környékbeli kisebb vállalkozások szerencsére élnek is. Ezért is fejlesztünk folyamatosan, minden egyes megkeresést igyekszünk ellátni, és szerencsére elmondhatom, hogy minden partnerünkre jellemző az, hogy folyamatosan növeli megrendeléseinek számát.


Milyen üzleti kapcsolatokra, együttműködésekre, stratégiai partnerekre, beszállítókra nyitottak?

Stratégiai, beszállítói szerződésekre folyamatosan szükségünk van, megrendelőink meg is követelik, hogy minél szélesebb körből jussunk hozzá az alapanyagokhoz, ezért ilyen jellegű megkeresésekre folyamatosan nyitottak vagyunk. De beszállítóként is nyitottak vagyunk akár a felvonó ipar, akár a feldolgozó ipar részéről érkezik megkeresés, állunk elébe.

www.nyirlift.hu

Előző cikkIndul a szezon a Manager Openen
Következő cikkÚj iparágak felé nyit a Tolna megyei gépgyártó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here