6 féle technológiával végeznek acél és alumínium bevonatolást

0

A HERMANN MEZŐTÚR Kft. 2008 óta folyamatosan végez fém felületkezelést, de szakmai múltjuk már 1999-ig nyúlik vissza. Azóta folyamatosan fejlődnek, ma már 60 munkatárs dolgozik a vállalkozásnál, jó hírnevüknek köszönhetően pedig egyre több multinacionális vállalat veszi igénybe szolgáltatásaikat. Fejlődésükről, fejlesztéseikről és terveikről az ügyvezető igazgatóval, Kenyeres Tiborral beszélgettünk.

Mivel foglalkozik a HERMANN MEZŐTÚR Kft., milyen megoldásokkal rendelkeznek?

A teljes nevünk Hermann Mezőtúr Felületkezelő és Szolgáltató Kft., tehát már ebből is kiderül, hogy fém felületkezeléssel foglalkozunk, konkrétan acél és alumínium alapanyagok bevonatolásával. Több – pontosan 6 féle – technológia alkalmazásával végezzük tevékenységünket, horganyzással, eloxálással, alumínium passziválással, vegyi barnítással, cink-nikkel ötvözet bevonatolással és kemény eloxálással összesen 9 technológiai soron valósítjuk meg a felületkezeléseket.

Ön szerint mi az, amiben igazán jó a HERMANN MEZŐTÚR Kft.?

Több fronton is igyekszünk a partnereinket „támadni”, azaz megfelelő szinten kiszolgálni őket, mindezt kiváló minőségben előállított termékek gyártásával. Emellett rugalmasak vagyunk mind határidők, mind egyedi gyártási megoldások tekintetében, továbbá a lehető legkedvezőbb árat igyekszünk biztosítani a megrendelők számára. Ezen előnyök összességével tudunk széles partneri kört kialakítani.

Milyen területről érkeznek megrendeléseik, kik a vevőik?

Főként autóiparban tevékenykedő fémmegmunkálással, gépgyártással foglalkozó vállalkozások a partnereink. Területi megoszlás tekintetében pedig az ország egész területén dolgozunk, Mosonmagyaróvártól kezdve Pécsen, Szekszárdon, Székesfehérváron keresztül Miskolcig, Salgótarjánig. A megrendelőink között nagy multinacionális vállalatok és kisvállalkozások egyaránt megtalálhatók.

Mekkora vállalkozás a HERMANN MEZŐTÚR Kft.?

60 fő dolgozik nálunk, nagymértékben fejlődtünk az utóbbi években, és a jövőre vonatkozóan is vannak további terveink. A fejlesztéseinknek köszönhetően elmondhatom, hogy meghatározó szerepet töltünk be a felületkezelés területén, de ezt a szerepet szeretnénk tovább növelni.

Pályázati támogatás segítségével felületkezelő technológiai sort helyeztek üzembe. Pontosan milyen berendezésekről van szó, milyen eredményeket várnak a fejlesztéstől?

Két felületkezelő gépsort szereztünk be, két GINOP pályázat támogatta a fejlesztéseket. A projektek keretein belül beszereztünk egy automatizált horganyzó gépsort, valamint egy barnító gépsort, mely ugyancsak teljesen automata. A célunk a gépbeszerzésekkel egyértelműen a kapacitásbővítés volt, valamint a gépsorok segítségével biztosabban tudjuk tartani a szállítási időket. Természetesen a technológiai modernizáció sem utolsó szempont, hiszen folyamatosan törekszünk arra, hogy magas színvonalon, minél jobb munkakörülmények között tudjunk dolgozni.

További elvárásaink a gépsorokkal szemben, hogy árbevétel növekedést okozzanak, méghozzá úgy, hogy 2-3 új multinacionális vállalat minősített beszállítóivá tudjunk válni.

Ezen kívül vannak további fejlesztési terveik, céljaik?

Nagyon sok tervünk van, sokáig beszélhetnék róluk. További kapacitásfejlesztésre, technológiai korszerűsítésre vonatkozó terveink vannak, de rövid távú céljaink között szerepel a vállalatirányítási rendszerünk továbbfejlesztése is, valamint mérőlaboratóriumi ellenőrző berendezéseink fejlesztése. Mindemellett pedig környezetvédelmi fejlesztések területén is vannak terveink.

Mit gondol, mi lehet fejlődésük legnagyobb gátja?

Egyértelműen a munkaerőhiány. Nem csak a megfelelően képzett munkaerő hiánya, hanem már a megfelelő adottságokkal rendelkező munkaerő hiánya is gondot okoz manapság. Ezt nem csak mi tapasztaljuk így, a beszállítóink, megrendelőink ugyanettől a problémától szenvednek. Ez az egyik oka, amiért folyamatosan az automatizálás irányába fejlesztünk, de természetesen ez sosem fogja kiváltani az emberi munkát, hiszen a mi tevékenységünkben a kézi munkának jelentős szerepe van.

Hogyan lépnek fel a munkaerőhiánnyal szemben?

Több lehetőség is felmerült már, és több variációt is próbálunk megvalósítani, elsősorban olyan munkakörülményeket igyekszünk biztosítani, mely vonzóvá teszi a céget a munkavállalók szemében. Emellett pedig saját oktatásokat, továbbképzéseket folytatunk, ugyanis a mi szakmánkban konkrétan galvanizáló végzettséggel rendelkező szakemberek nincsenek. Ennek oka, hogy a galvanizálás, mint szakma a ’70-es évek óta alig működik, ezért minden munkatársunkat saját magunk tanítjuk be. Magát az oktatást tudjuk fejleszteni és szeretnénk is, azonban megfelelő adottságokkal rendelkező munkavállaló kellene hozzá.

Mi az, amire a legbüszkébb?

Talán arra, hogy ma már nagyon jó hírünk van a szakmában. Hirdetnünk, új munkát keresnünk nem szükséges, ugyanis a megrendelőink hamarabb megtalálnak bennünket, mint mi őket, folyamatosan ajánlanak tovább bennünket. Azt gondolom, hogy a HERMANN MEZŐTÚR Kft-ről kialakult képre lehetek a legbüszkébb.


Milyen vállalatokkal állnak partnerségben?

Referenciáink között mindenképpen meg kell említenem a DENSO Magyarország Kft-t, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft-t, a LINAMAR HUNGARY Zrt-t, a Wittmann Robottechnikai Kft-t, a Jako Fémárugyár Kft-t, és még sorolhatnám. A termékeink partnereinken keresztül a világ minden tájára eljutnak, az USA-tól kezdve Mexikó keresztül Japánig.

Milyen üzleti kapcsolatokra, együttműködésekre, stratégiai partnerekre, beszállítókra nyitottak?

Minden előremutató és hosszú távú együttműködésre nyitottak vagyunk.

www.mezoturgalvan.hu/

Előző cikkHosszútávon elkötelezte magát a Trans-Sped Csoport a tatai és tatabányai régió mellett
Következő cikkNagy az igény a pelletgyártásra

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here