A tulajdonos táplálékallergiája adta az ötletet, amikor az AbsoRice megálmodói azon törték a fejüket, hogy milyen vállalkozást indítsanak. Hamar kiderült, hogy az ötlet működhet, hiszen kiderült, hogy a táplálék kiegészítők piacán rés mutatkozott. Hogy mi volt az és milyen sikereket értek el egészen rövid idő alatt, erről beszélgettünk Nagy Tamással, a cég egyik alapítójával.
Nemrégiben nyerték el a Díj a Sikeres Vállalkozások, ám úgy tudom a cég egészen fiatal.
„A céget 2012 végén alapítottuk és 2014 augusztusában kezdtük el a valódi működést. Eleinte mellékállásban építettük a vállalkozást, mígnem három évvel ezelőtt a Széchenyi Tőkealaptól egy első körös tőkebefektetést kaptunk, amivel el tudtuk kezdeni a termék-és piacépítést. Azóta történt a számottevő növekedés.”
Proteinszeletek, proteinporok, táplálék kiegészítők gyártásával foglalkoznak Honnan jött az ötlet?
„Amikor a társammal szerettünk volna vállalkozást indítani kerestük a megfelelő ötletet. Amikor az edzéseimhez kerestem olyan táplálék kiegészítőt, ami a tejfehérje allergiám mellett fogyasztható, nem találtam megfelelő terméket a piacon, csak Amerikában lehetett ilyet kapni. A nagyobb cégek, akik ezzel foglalkoztak, akkor kizárólag állati eredetű fehérjékkel készült termékeket gyártottak és értékesítettek. Ennek kapcsán arra gondoltunk, hogy megtaláltuk azt a rést, ami jó lehetőség lehet egy vállalkozás elindításához.”
Ön szerint minek köszönhető, hogy a vállalkozás indulásától számítva ilyen rövid időn belül díjat kaptak?
„Nagyon sokat dolgoztunk, dolgozunk, úgy gondoljuk, hogy az eredmények ezt visszaigazolják. Emellett természetesen a siker egyik fontos tényezője a folyamatos innováció, – amikor elindultunk a rizsfehérje abszolút újdonságnak számított a piacon – ami miatt versenyelőnyre tettünk szert és ezt meg is tudtuk tartani. Ha egy kezdő vállalkozás az élelmiszeriparban, ami ebből a szempontból egy nagyon nehéz terep, képes valami újat mutatni, akkor versenyelőnybe kerülhet. Mi ezen dolgozunk most is.”
Mekkora a cég és a termékek egész pontosan kiket céloznak? Mivel tudnak kitűnni a többiek közül?
„Jelenleg hárman dolgozunk a cégben főállásban, tavalyi árbevételünk 76 millió forint volt, még „kicsik” vagyunk. Alapvetően két erős trendet mértünk fel, amikor pozícionáltuk a termékeinket. Az egyik a speciális étrendek trendje, ilyenek a glutén-, laktóz érzékenység, a táplálékallergia, illetve a vegán életmód. A másik az egészséges életmód, a tudatos táplálkozás, a mozgás, a fitness trendje, ami egyre terjed. A mi termékeink azért emelkednek ki a hasonló termékek közül, mert nagyon jó alapanyagokból dolgozunk, a minőségbiztosítási követelményeink nagyon szigorúak, az alapanyagok, amikkel dolgozunk, teljesen biztonságosak. Jelenleg nem ismerünk a miénkhez hasonló fehérjeszeletet a piacon, mind összetételben, mind ízben egyedülállóak a termékeink.”
Milyen marketing eszközöket, értékesítés csatornákat, kommunikációt alkalmaznak?
„Azt tapasztaltuk, hogy alapvetően a B2B értékesítés működik. Nagyon jó viszonyt építettünk ki a viszonteladóinkkal, itthon főleg rajtuk keresztül értékesítünk. Az árbevételünk másik fele exportból tevődik össze, amihez főleg külföldi kiállításokon való részvétel, illetve megjelenések segítettek hozzá.”
Kik a viszonteladóik és milyen területeken találhatók meg?
„Bioboltok, táplálék kiegészítőt értékesítő boltok. Az üzletek többsége Budapesten van, de vidéken is kaphatók a termékeink. Jelenleg az exportra fókuszálunk, mert úgy látjuk, hogy Németországban nagyobb a fizetőképes kereslet a termékeink iránt, melyek magasabb igényekre vannak pozícionálva. Németországba nem okoz problémát az ár és sokkal többen vannak azok, akik vegán életmódot folytatnak, illetve azok, akik tudatosan keresik ezeket a termékeket.”
Milyen előnyt jelent a már említett díj a márkaépítés során?
„A márkaépítés során és a marketingben ez nem jelenik meg olyan hangsúlyosan, a vevőinknek nem ez a legfontosabb, hogy a cég kapott egy ilyen elismerést. Ezt főleg a beszállítóknál, partnereknél tudjuk érvényesíteni, meg tudjuk mutatni általa, hogy megbízható cég vagyunk.”
Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás a cég számára?
„Az, hogy igazán jó termékeket fejlesszünk, tehát maga az innováció. Innen indul minden, e nélkül ezen a piacon nagyon nehéz érvényesülni.”
Ehhez azonban speciális szakemberekre van szükség, ki segít Önöknek ebben?
„Az üzlettársam és jómagam gépészmérnökök vagyunk, alapvetően mi a cégvezetéssel foglalkozunk, azonban van a tulajdonosi háttérben és az alkalmazottak között is élelmiszermérnök, a fejlesztést a szakemberekre bízzuk.”
Mi motiválja Önt személyesen, mit szeretne elérni a vállalkozással?
„Látni a fejlődést, a növekedést, hogy egyre stabilabb az értékesítésünk, egyre több a partnerünk, egyre több embert elérünk, ahogy egyre nagyobbak vagyunk, egyre profibbá válik a működésünk, ez mind nagyon erős motiváció. Közben a cég fejlődése mellett személyes fejlődésen is keresztül kell menni; azok a tapasztalatok, amikkel találkozik valaki azáltal, hogy vállalkozik, nagyon ösztönzőek tudnak lenni. Látni a lehetőségét, hogy a cég néhány év múlva, akár a mostani hatszorosa lehet, igazán inspiráló gondolat. Mindemellett meg kell említenem, hogy az eredmények azért is születnek, mert jól tudunk csapatként dolgozni, jó a kapcsolatunk a befektetőkkel, a partnereinkkel. Egy vállalkozásban nemcsak a termék és az innováció oldalnak kell jól működnie.”
Ilyen kapcsolatokat keres az AbsoRice Hungary Kft.:
- Viszonteladókat, illetve olyan vállalkozásokat, akik szívesen értékesítenék a termékeiket
- Olyan vállalkozásokat, akiknek kapcsolód termékeik vannak, melyeket értékesítenének – Pl.: sportruházat, fitnesshez, mozgáshoz kapcsolódó termékek
- Olyan cégeket, akik hasonló célcsoporttal rendelkeznek
Beszállítókat- speciális élelmiszeripari alapanyagok, adalékanyagok, alapanyagok tekintetében, melyek jól működhetnek az AbsoRice termékeiben.